Egyik pályamű sem fejezi ki a meghírdetett mondanivalót! A két leányalak alatt túlhangsúlyozott a frigyláda motívum és nem is érthető, hogy mit keres ott. A zsűri favorittja legfeljebb síremléknek mehetne el. A harmadik pályázó absztrakciója pedig zavaros. Szerintem új pályázatot kellene kiírni és nyílvánosan meghírdetni. Akkor talán olyan pályamű is érkezik, amely valóban(!) kifejezi azt, hogy milyen hőisies tett volt abban a korban (is) felvállalni a kirekesztés elleni fellépést - akár azon az áron is, hogy szabadságával, vagy életével fizethet valaki a szolidaritásáért. Ez, ami eddig beérkezett, az egyébként dícséretes szándék ellenére - mivel annak nem felel meg - minősíthetetlen.
Kovács László
kovacs_PONT_laszlo_KUKAC_tvnetwork_PONT_hu
Vonatkozó cikkünk:
Emlékmű az egykori zsinagóga elé Szavazzon Ön is a szakmai zsűri után, a júniusi közgyűlés előtt!
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!