Szexmentes verzió is lesz a Hunyadiból a családok kedvéért

Eddig nem nagyon sikerült megfelelni a gyermekvédelmi törvénynek.

A TV2 úgy döntött, hogy a Hunyadi című sorozat az első három részét délutáni idősávban is leadják, mégpedig az erotikus jelenetek kivágásával - számolt be az Index. A csatorna szerint a sorozat már az első epizódok után hatalmas népszerűségre tett szert, és szerették volna, ha minél több néző számára elérhetővé válik.

A Hunyadi sorozatban több erotikus jelenet is helyet kapott, köztük pucér mellek, fanszőrborotválás és leszbikus szex, ami nehezen összeegyeztethető a gyermekvédelmi törvénnyel - írja ezzel kapcsolatban a hvg.hu. A jogszabály ugyanis nemcsak az erőszakot és a szexualitás öncélú ábrázolását korlátozza, hanem a homoszexualitás bármilyen megjelenítését is kizárólag 18-as karikával engedélyezi. A TV2 azonban eddig ezt a korlátozást nem alkalmazta a sorozat esetében.

A lap egyébként gondosan kiszámolta, hogy ez azt jelenti, hogy az első epizód 1 perc 46 másodperccel, a második 5 perc 37 másodperccel, míg a harmadik 6 perc 8 másodperccel lesz rövidebb a délutáni sugárzásban, ha kiveszik belőle a szexjeleneteket.

A Hunyadiról itt olvashatja Valóban egy kangörcsbe fulladó történelmi mese lett a Hunyadi? 2025. March 10. 19:20 kritikánkat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra