Tisztelt Porpáciak és Vátiak!
Önök az elmúlt két népszavazás alkalmával támogatták a repülőtér létrehozását térségünkben. Köszönetet mondok mindezért Önöknek, hiszen ennek köszönhetően nem csak a két település, hanem Vas megye, illetve tágabb értelemben a régió is gyarapodik ezáltal.
A mai világban igazán fontos, hogy térségünk fejlődése új lendületet kapjon. A beruházásnak köszönhetően nemcsak új munkahelyek jönnek létre, hanem új lehetőségek nyílhatnak meg a gazdaság, az ipar, a kereskedelem és az idegenforgalom számára is.
Köszönöm Önöknek, hogy szavazatukkal a fejlődést segítették!
Szombathely, 2009-04-06
dr. Ipkovich György
Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere,
a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács társelnöke
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!