A megtörtént eseményeken alapuló mű egy anyáról és tragikus sorsú fiáról szól. A nyomorgó magyar vidék egyik falujában felnőtt, de aztán anyagi okokból Budapestre költözött házaspár második fiúgyermeke homályos és utólag kibogozhatatlan okok miatt megbolondul és több erőszakos cselekményt követően kettős gyerekgyilkosság miatt halálra ítélik. Az 1979-ben elkövetett és országos visszhangot kapott bűntényből Vajda István „A gyilkos anyja” címmel készített monodrámát, minden idők egyik legmegrázóbb és legreálisabb tényfeltáró riportját.
A kivégzett fiú anyjával készített interjúk sokaságán alapuló darab szövegét egyes szám első személyben Molnárné, az anya (Pogány Judit) mondja el. Közel száz órányi anyag, szenvedés, alig másfél órába összetömörítve.
A dokumentumdráma a Pinceszínház (Budapest) és az Örkény Színház (Budapest) közös produkciója.
Hogy a lakás milyen mocskos, hogy a gyerek itt nem tudott megmaradni, hogy itthon nem volt maradása. Csak azt akarom bebizonyítani, hogy nem vagyok én olyan mocskos asszony! Azt az egyet akarom bebizonyítani, hogy milyen anya vagyok én! Hogy én milyen anya vagyok! Hát melyik szülő az, ha valamit elkövet a gyereke, nem bocsát meg neki?! Hát melyik szülő az?!
Molnárné
Molnárné - Pogány Judit
Rendező: Anger Zsolt
Díszlet, jelmez: Bodnár Enikő
Fény: Bányai Tamás
Dramaturg: Góczán Judit
Súgó: Serfőző Andrea, Jánoska Zsuzsa
Asszisztens: Serfőző Andrea
Belépődíj: 1.500 Ft
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!