Az előadás hasonlóan készül, mint annak idején a Cukor show: az alapmű lényeges dramaturgiai pontjai, a karakterek tulajdonságai megmaradnak, viszont a mű sokat változik, a mai ember által viszonylag jól ismert kontextusba kerül. A próbafolyamat alatt a színész és a rendező közösen írja a szövegkönyvet: egymást kiegészítve jutnak el egy-egy drámai ponthoz, improvizálnak, együtt alkotják meg a jelenetet.
Döme elmondta:
Az Farm Bt. nem politika, illetve csak annyira az, mint minden körülöttünk. Egy egymásra utalt társaság küzdelme a fennmaradásért, egymásért, a hatalomért, aztán egymás ellen. A végén persze minden rosszabb, mint volt…
Játsszák: Horváth Ákos, Czapkó Antal, Endrődy Krisztián, Borbíró András, Balogh János, Szabados Mihály, Bajomi Nagy György, Trokán Péter, Vlahovics Edit, Jordán Tamás, Dobos László, Sztankay Orsolya, Vass Szilárd.
Gomba
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!