Nézők a színházról

Találomra kiválasztott bérletes nézőket látott vendégül csütörtökön Jordán Tamás a klubban. Öt színházlátogató mondta el véleményét egy kellemes, kávézós beszélgetés alkalmával az első évadról, a színházról, a társulatról.

Szó esett többek között a szombathelyi művészeti életről, a kőszínházról, a Hemo átépítéséről is. Biczóné Pasku Katalin, Erőss Rozália, Piskor Józsefné, Bauer Péter és dr. Hajba Ferenc véleménye a Weöres Sándor Színház indulásáról, az első évadról a Vas Népe szeptember 5-i számának színházi mellékletében olvasható.

Bérletesekkel beszélgettünk
Beszélgetés a nézőkkel
Mészáros Zsolt

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Aktuális