Szabados Misi kezeslábas szerelőruhában, próbára készen, ő a Farm Bt. televíziós stábjának mindenes kellékese. A többi színész civilben, egy hangyaboly egyedeiként sürgölődnek, látszólag céltalanul. Ők alakítják majd a pornósokból televíziós társasággá avanzsált közösséget. A kamarateremben nagy nyugalom, a műszak ráérősen teszi a dolgát, piros létráról lámpákat igazgat, huzalokat rendezget. A színpad és a nézőtér egy nagy próbatér, lent szövegkönyvek, szanaszét kabátok hevernek. Fal mellé húzódom. Szemben két lestrapált dívány, körülötte a Farm-birodalom: monitorok, hűtőszekrények szponzori matricákkal, gáztűzhely, akár egy szerkesztőség. A legfőbb kérdés, melyik áruházláncban lehetne a célnak megfelelő, a „rendezői székre” leginkább hajazó összecsukható kerti alkalmatosságot venni. A dobozból előkerül egy, de senki sem rajong érte. Sztankay Orsi megjegyzi, az ő apukája is valami hasonlón szokott horgászni, ha levágnák ennek a tetejét, akkor talán lehetne vele valamit kezdeni. Befut Bajomi-Nagy György is, zsebkendőt kér, aztán ledobja a kabátot: egy perc és ő lesz Szilárd. Egy csettintés, rendezői kiáltás, kezdődik a játék, a harmadik-negyedik beállástól.
Médiabirodalom proletárjainak majorjában
Leállások nélkül halad a párhuzamosan futó, több síkba rendezett játék. A képernyőkön látjuk amint hátul a stúdióban a stáb a potencianövelő reklámját készíti: litvánul. Endrődy Krisztiánon és Vlahovics Editen röhögni kell, ahogy nagy komolyan végigkínlódják a jelenetet. A színpadon a rendező-Bajomi-Szilárd egy voki-tokiba beszél, pattog, fensőbbséggel utasítgat mindenkit. A díványokon a Kutyák (Horváth Ákos és Czapkó Antal) elterülve nem létező hamburgereket zabálnak. Nézőként mintha mi is a vezérlőben ülnénk. Mindent egyrészt élőben, másrészt a kamerán keresztül láthatunk. Két inger ér egyszerre: a színpadi és a filmes.
A Kenó-sorsolás forgatása következik, számukra ez a csúcsmunka, ez kiderül. Hát nem semmi, pukkadozunk a röhögéstől, ahogy Krisztián szörnyként átbukdácsol a képernyőnkön, majd Sztankay Orsi bután beolvassa a számokat. És ott izzad Laci bá’. A virtuális televíziós létből a színészek ki-be lépkednek…
Pornós-disznós világból a Kenós álomba
Hőseink egykori pornófilmesek, akiket rútul kihasználnak, becsapnak. Fellázadnak, új céget alapítanak, ahol a régi főnökök lesznek a beosztottak. Elhatározzák, művészfilmet forgatnak! Aztán, ahogy lenni szokott... – de ezt nem áruljuk el…
„Hőseink a televíziós műfaj legalján dolgoznak, számukra a szakma csúcsa a Kenó-sorsolás. Egyenként szakmailag és emberileg is megfelelő emberek, de így együtt csak ennyire képesek. Mire egy kicsit jobban menne mindannyiuknak, mindent tökretesznek.” – meséli a szünetben Döme (a rendező, Dömötör Tamás). A pornós szálról még ennyit elárul: „Nincs igazán kijátszva, nem erről szól a darab, hőseink onnan indulnak és oda térnek vissza.”
A munka során a rendezőt leginkább az érdekelte, hogy: „A sztori megjeleníthető-e színpadon, átfordítható-e a jelenbe, behelyettesíthető-e reális helyzetbe. A másik izgalmas kérdés számomra a darab formanyelve, az audiovizuális eszközök alkalmazása volt. A színpadon ténylegesen többnyire csak hétköznapi szituációkat látunk, az információ jó része a televízió-képernyőkből érkezik. Általa beleláthatunk abba, miként is készül a vizuális kommunikáció végterméke, másrészt magát a végterméket is szemügyre vehetjük. Kíváncsi voltam, ez a három sík (a színpadi játék, a stúdióból közvetített felvétel, és a kész film) együtt kiadja-e a tényleges valós történetet. Most már látszik, kiadja, úgyhogy optimista vagyok.”
A fő szál: egy anti-fejlődéstörténet a csoportos együttélés lehetetlenségéről. „Hőseink egyenként mind szimpatikus emberek, szinte észrevétlenül válnak egyre rosszabb arcokká. A végén látod a sorsukat, de már nem is tudsz velük azonosulni, és nem is sajnálod őket.”
A darab reális környezetben, életszerű figurákból és nyelvezetből építkezik, reagál a mai világra, de nincs aktuálpolitikai kicsengése.
„Bírják egymást a színészek…”
Nem csupán technikailag tűnik az átlagosnál bonyolultabbnak a darab, amelyet a rendező egyedül dramatizált. A próbákról így mesél: „Csendes próbafolyamaton vagyunk túl, kimaradt az idegeskedés, szépen mentünk afelé a cél felé, amit előre elterveltünk. Heterogén a társaság, de figurálisan nagyon erős. Van köztünk civil is, Dobos Laci, aki életében először lépett színpadra. Ami nagyon jó: úgy tűnik, bírják egymást a színészek… Fantasztikus a csapatmunka. Nagy a színpadi mozgás, általában mindenki egyszerre jelen van. Rendezőként kihívás volt, hogy a színpadi képen túl egyszerre kell figyelni a televíziós képernyőket is, mert sosem véletlen az, amit ott látunk, azt is külön meg kellett rendezni".
Döme ígéri: „A darab reményeink szerint roppant szórakoztató, sokat lehet rajta nevetni, de szorongani is. Szerintem bírni fogják, könnyen emészthető…”
Pais-H. Szilvia
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
