Láss csudát: próbafolyamattól az előadásig

Az ifjúsági bérlet keretében számos fiatal pillanthatott és pillantott is be a színház műhelytitkaiba, s látott "csudát" a nagyteremben. A társulat Jordán Tamás vezényletével, Siló Sándor és Gyöngyösi Tamás közreműködésével vezette be a fiatalokat a színház varázslatos és sokszínű világába, hol a színpadon, hol a színpadra kivetített képen keresztül.
A rendhagyó előadást élő próbafolyamatok és videó bejátszások tarkítják. Az első bejátszásban a közönség önmagát látja viszont a vásznon: azt a pár percet, amíg a kezdés előtt még az előtérben várakozott. Majd a díszletépítés folyamata elevenedik meg a 9700 című előadás háttérmunkáinak felvételén - igaz, gyorsított formában -, s itt jegyzi meg Jordán Tamás: "bár ilyen gyorsan menne az életben is". A színházigazgató kérdéseire a vásznon keresztül válaszolnak a színházi szakemberek is: a jelmeztervezőtől a díszletesen, a világítón és a kellékes át a súgóig mindenki bemutatja munkáját.
Láss csudát!
Bejelentkezik a hangtechnikus
Mészáros Zsolt
A nézők részesei lehetnek a próbáknak is: Kálmánchelyi Zoltán és Orosz Róbert jóvoltából az Anconai szerelmesek egyik jelenetének erejéig láthatják, hogy jut el egy színész a szöveg gyakorlásától a karaktert teljes megformálásáig.
Láss csudát!
Kálmánchelyi Zoltán és Orosz Róbert szöveget próbál
Mészáros Zsolt
És hogy a beavatás teljes legyen, a növendékek nem csak felidézik a próbát: Siló Sándor, az Oreszteia rendezője erre a délutánra a nagyterem színpadára cseréli a stúdiót, így láthat bele a publikum egy most készülő darabba is, és annak kapcsán győződhet meg arról, mennyire fontos a zene és a mozdulat összhangja, hogy egy egyszerű kellék mennyi mindent jelképezhet, vagy hogy a „szeretlek” hányféleképpen mondható ki, és ezáltal mennyire mást jelent. Aztán a fiúk örömére egy akciójelenet is a színpadra kerül: Gyöngyösi Tamás, a színház kaszkadőr-mozgáskoreográfusa egy baranta botos kardozást mutat be a növendékekkel, majd a csapatba bevon egy bátor fiút is a nézőtérről.
Láss csudát!
Akcióban a növendékek
Mészáros Zsolt
Végül természetesen nem maradhat el a taps sem, de az is kicsit megcsavarva: most nem (csak) a színészeket jutalmazza a publikum, hanem a fiatalok is átélhetik, milyen érzés meghajolni a színpadon, és fogadni a percekig tartó tapsot.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Aktuális