A hangszereket és a komolyzenét népszerűsítő sorozat második előadásán a Nibla Quartett adott játékos ünnepi koncertet. Nézze meg galériánkat!
A Weöres Sándor Színház és a Savaria Szimfonikus Zenekar együttműködésének keretében a színészek és a zenészek célul tűzték ki azt is, hogy olyan zenés előadásokat szerveznek, ahol közösen, a Budapesti Fesztiválzenekar által szervezett, és a Merlin Színházban nagy sikerrel bemutatott kakaókoncertek mintájára, játékos formában ismertetik meg a gyerekekkel a komolyzenét és a hangszereket.
Ennek első lépése a
Zenés Mikulás volt, most pedig karácsonyi dalokkal a Nibla Quartett adott játékos ünnepi koncertet. Nézze meg galériánkat!
Zenés Advent
Mészáros Zsolt
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!