Szombathelyen tartotta aktuális gyűlését a Vidéki Színházak Igazgatóinak Egyesülete.
A találkozó kiváló alkalmat nyújtott arra, hogy Jordán Tamás bemutassa kollégáinak a Weöres Sándor Színház épületét, annak átépítési terveit, a jövőbeni elképzeléseket. A színházigazgatók a Liliom főpróbájára, illetve az azutáni kötetlen beszélgetésre érkeztek, hivatalos teendőik csak a másnapi ülésen kerültek terítékre: többek között az aktuális színigazgatói pályázatokat, azok tanulságait, valamint az Előadó-művészeti Tanács eddigi működésének tapasztalatait vitatták meg. Képeink a találkozón készültek.
A színigazgatók a Hemo átépítési terveivel ismerkednek
Mészáros Zsolt
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!