Sajtóközlemény
Az illetékes bizottságok döntései után a tegnapi napon az Országgyűlés is szavazott egyes költségvetési módosító indítványaimról. Sajnálattal tapasztaltam, hogy Vas megyei képviselőtársaim döntő többsége elutasította ezeket.
A Felsőszölnök és Kétvölgy közötti útszakasz kivitelezési munkálatainak megkezdésére 500 millió forintos támogatást előirányzó, valamint a Szávay István képviselőtársammal együtt benyújtott, a nemzetiségi nevelési, oktatási feladatokhoz elnyerhető kiegészítő támogatás összegét 100 millió forinttal növelő, a magyarországi nemzetiségek, így a Rába-vidéki szlovének helyzetét is javítani szándékozó indítványomat a Vas megyei képviselők döntő többsége leszavazta, V. Németh Zsolt államtitkár úr sem támogatta őket. Szintén elutasította a kétharmados többség azt a javaslatomat, melyet Magyar Zoltán frakciótársammal együtt adtam be a magyar termőföld védelme érdekében, a Nemzeti Földalapban termőföldvásárlásra elkülönített összeg jelentős megnövelése céljából, hogy az állam érdemben élhessen elővásárlási jogával.
Bana Tibor
országgyűlési képviselő,
a Jobbik Vas megyei elnöke
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!