115 éve csilingelt először a szombathelyi villamos

A szombathelyi villamosvasút melegindításának 115. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést a Smidt múzeumban vasárnap kora délután.

Az alkalomra létrehozott alkalmi tárlatot megtekinthették az érdeklődők a „Volt egyszer egy villamos” című rövidfilm levetítése előtt. A terem zsúfolásig megtelt, idősek és fiatalok egyaránt érdeklődve nézték végig a múltat idéző filmet. Távozáskor mindenki vihetett egy eredeti menetjegyet magával, aminek utolsó ára 60 fillér volt. Természetesen a kijáratnál ezt stílusosan ki is lyukasztották. Ez után már bátran szállhattak fel a kapunál kiállított 1-es villamosra.

115 éve indult a villamosvasút.
Jegyeket és bérleteket...
Nagy Zoli

Az országban harmadik helyen, Éhen Gyula polgármestersége idejében 1897-ben indult útjára az első szombathelyi villamosvasút, hasznosítva az új energiaforrást, amit az ikervári vízierőmű termelt, és a Vasvármegyei Elektromos Művek Részvénytársaság juttatott el Szombathelyre.

Ekkor még egy rövid távon, a Püspöki iskola és a vasút között. Reggel öttől huszonhárom óráig 12 percenként közlekedett, és az elejére egy postaládát is szereltek. Télen fűthető volt (elektromos fűtés, amit takarékossági okokból hamar megszüntettek) a megállókban pedig lámpák jelezték a várható érkezést.

115 éve indult a villamosvasút.
115 éve indult a villamosvasút.
Nagy Zoli

1900 április 12-től kibővített pályán (3,2 km) közlekedett a Szent István parkig.

1915-ben a Kálvária utca végén átadták a remizt Egykori szombathelyi üzemek nyomában - A Remix 2011. January 07. 15:08 , ami műhelyként és várócsarnokként üzemelt.
A 70-es években évente 7 millió volt az utasforgalma. 1974 augusztus 20-án végleg megszüntették, a villamosokat pedig szétbontották. A múltat csupán a múzeum udvarán pihenő 1-es Ausztriában hasonló állapotú 6-os villamos idézi.
Funkciójukat átvették a panorámás Ikarus autóbuszok, akkor 2 forintos menetjeggyel.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Leginkább villamosra vágyunk - Jegelt projektek nyomában

Egykor megálmodott, aztán sutba dobott projektek közül olvasóink a villamos újbóli csilingelését hiányolják leginkább Szombathelyről.

Villamosreform Szombathelyen

1908 márciusában kevés lány juttatott a főkötő alá, Olad község templomában új harangot állítottak fel. Hogyan született a Március 15. tér elnevezése? Idézzünk múltat!

Lesz még villamosközlekedés Szombathelyen?

A villamos ünnepélyes "átadására" volt aki a villamosbérletét is magával hozta, de azért "tujázott" egyet az ütközőn.

Villamos a fák felett - A Smidt múzeumba került a sárga döcögény (Képgaléria két szombathelyi villamosról)

A vandálok miatt kellett ismét útra kelnie az eddig a Vasútállomás előtti téren álló villamosnak A Smidt múzeumba került a sárga döcögény.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra