Ágh valós teljesítmény nélkül lehet valaki

"Ágh Péter több mint 10 éves (!) politikai pályafutása alatt semmi érdemit nem tett le a szombathelyiek asztalára" - közli sajtóközleményében az MSZP.

Sajtóközlemény

Frakciónk nevében szívből gratulálunk Ágh Péternek, hogy újabb két évre a szombathelyi Fidesz elnökévé választották.

Kissé elhomályosítja örömünket, hogy valós teljesítmény nélkül lehet valaki a kormánypárt helyi szervezetének vezetője, ugyanis Ágh Péter több, mint 10 éves (!) politikai pályafutása alatt semmi érdemit nem tett le a szombathelyiek asztalára, semmi maradandót nem alkotott. Sajnos, egy dolgot sem tud felmutatni, amit ő ért el közösségünk érdekében.

Csupán rokonai, barátai zsíros álláshoz juttatásában, és számos, a magyarok többségének ártó Fidesz-törvény megszavazásában jeleskedett.

Bár igaz, ami igaz, aki nem dolgozik, ártani sem tud. Frakciónk nevében további sok Budapesten tartózkodást kívánunk elnök úrnak.

dr. Czeglédy Csaba frakcióvezető MSZP-SZTKE Szombathely*

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Vélemény