Átlagosan 3-5 kilogrammot szedtek magukra a magyarok a járvány alatt

Ami azért is baj, mert a túlsúly jelentősen hozzájárul a koronavírussal összefüggő halálozásokhoz.

Tízszer magasabb a koronavírussal összefüggő halálozás azokban az országokban, ahol a népesség több mint fele túlsúlyos – írja nemzetközi adatokra hivatkozva a Növekedés.hu.

A lap Simonyi Gáborral, a Szent Imre Oktatókórház Anyagcsere Központjának vezetőjével közöl interjút, amelyben több sokkoló szám is felbukkan.

Ezek szerint elhízás tekintetében Magyarország az első helyen áll az EU-ban, míg világszinten a 4.legrosszabb adat a miénk.

Egy 400 ezer beteg adatait összegző tanulmány szerint az elhízott betegek 113 százalékkal nagyobb eséllyel kerültek kórházba, 74 százalékkal nagyobb eséllyel kellett intenzív osztályra küldeni őket, és 48 százalékkal nőtt a halálozási esélyük.

Ráadásul az összefüggés nem csak a felnőttekre, hanem a gyermekekre is igaz. Hazai és nemzetközi adatok azt mutatják, hogy az intenzív terápiát igénylő gyermekek szinte kizárólag elhízottak voltak – mondja a kutató.

Az elhízás és a koronavírus-begegség súlyossága közötti összefüggésekről korábban Molnár Árpád kórházi lelkész is beszélt lapunknak „A vírust a gonosz lélek találta ki, de a rosszból Isten mindig jót hoz ki” 2021. April 02. 07:11 .

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19