Információink szerint a Jobbik az egykori labdarúgót, a Haladás korábbi csapatkapitányát szeretné a város első emberének.
A közvélemény már ismerheti az MSZP és a FIDESZ polgármesterjelöltjét. Dr. Ipkovich György és dr. Puskás Tivadar biztosan ringbe száll. Szintén megvan az Együtt Szombathelyért Egyesület polgármesterjelöltje is, Gyimesi József személyében.
A Nyugat.hu információi szerint eldőlt az is, hogy a Jobbik jelöltjeként – némi párton belüli huzavona után – Balassa Péter verseng a választók szavazataiért.
Balassa Péter. A kép előterében Vona Gábor.
Mészáros Zsolt
Úgy tudjuk, rajta kívül a párt másik szombathelyi erős emberének, dr. Árvai Rolandnak a neve is felmerült lehetséges indulóként, de aztán Balassa javára döntöttek.
A Szombathelyi Haladás csapatkapitányából lett politikust holnap mutatják a be a nyilvánosságnak.
Érdekesség, hogy Balassa a már említett Puskás Tivadar és Ipkovich György mögött a harmadik helyet szerezte meg a tavaszi parlamenti választásokon Szombathely 1-es választókerületében.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.