Botrány készülődik Kőszegen: feljelentés hűtlen kezelés miatt

Tóth Gábor független kőszegi önkormányzati képviselő közleménye.

Feljelentést tettem hűtlen kezelés gyanúja miatt, és a kőszegi rendőrkapitányság elrendelte a nyomozást.

2013 decemberében megállapodott Kőszeg Város Önkormányzata a Nemzeti Ipari Park Fejlesztő Zrt.-vel ipari park létrehozásáról. 2014. január 30-án Huber László polgármester aláírta a teljesítésigazolást, amely szerint elkészült és beadásra került a pályázat. Néhány napon belül megközelítőleg 6,6 millió forintot kifizetett Kőszeg.

2014 októberében városi képviselő lettem.

A zárszámadást olvasva tudomásul vettem, hogy az ipari park cím pályázat benyújtásra került, és a szerződés szerinti összeg kifizetésre került. Néhány héttel ezelőtt az egyik bizottsági ülésen megütötte a fülemet, hogy a polgármester előterjesztése alapján nemsokára beadásra kerül az ipari park cím pályázat. Milliókat fizetett ki a munkára a város, miközben nehezen tudjuk biztosítani a közétkeztetést, a szociális segélyeket.

Tóth Gábor független kőszegi önkormányzati képviselő
Tóth Gábor

Elkezdtem felgöngyölíteni az ügyet, információkat szereztem, adatokat kértem ki, melyet a sajtó képviselőinek fénymásolatban, illetve elektronikus formában is át tudok adni.

Időközben Básthy Béla alpolgármester, kőszegi Fidesz-elnök részéről megkezdődött a nyomásgyakorlás. Jó kápóként áttételesen megfenyegettek adóhivatali ellenőrzéssel, kizárattak abból az egyesületből (bár sose voltam tagja), amelynek színeiben bejutottam a testületbe, a nyomtatott sajtón keresztüli egyoldalú tájékoztatással.

Ebből is látszik, hogy Básthy Béla alpolgármester, kőszegi Fidesz-elnöknek egyetlen feladata van: védőernyőt képezni a költségvetési csalásban, hűtlen kezelésben érintettek fölé. Ez a tipikus maffiamódszer: sajtón keresztüli besározás. Holott neki is tiszteletben kellene tartania az örök érvényű alaptörvényt: Ne lopj!

Úgy látszik messze esett az alma a fájától.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Vélemény