Sok éve már, hogy újra és újra bejelentik: hamarosan elkészül a zanati kerékpárút. Mi is megírtuk itt, aztán rá két évre itt, most pedig majdnem megírtuk újra.
Kedden kaptunk meghívót Nemény András polgármester és Putz Attila, zanati képviselő közös sajtótájékoztatójára, ami a Zanati kerékpárút megépítéséről szólt volna.
Csütörtökön délután két órakor a városháza nagytermében azonban Nemény András azzal kezdte a tájékoztatást, hogy ez most másról fog szólni, mint amiről eredetileg beszélni szeretett volna.
Röviden és tömören: be szerette volna jelenteni, hogy a zanati kerékpárút megépítéséhez szükséges szerződéseket aláírták, kezdődhet a munka, ehelyett azonban azt jelentette be, hogy nincs is semmiféle szerződés.
Most pedig nem annyira tömören.
Az elmúlt kilenc évben összesen nyolcszor módosították azt a szerződést, ami a Horwat Investment Ingatlanforgalmazó Kft.-t kötelezi a kerékpárút határidőn belül való megépítésére. A módosítások során újabb és újabb haladékot kapott a cég, ám az utolsó, 2018-ban módosított szerződést már alá sem írta.
A céggel összeköthető magánszemélynek, Horváth Miklósnak több ingatlanja is van Szombathelyen, és az ezeken lévő jelzálog (ami egyébként most május 31-én jár le) volt a biztosíték arra, hogy a szerződésben vállalt munkákat határidőre teljesíti.
Nemény András most szembesült vele, hogy a jelzálog tulajdonképpen egy nagy semmire volt biztosíték, hiszen nem volt aláírt szerződés.
A polgármester szerint ebben óriási felelőssége van Illés Károlynak, a zanati kerékpárút megépítését előterjesztő volt alpolgármesternek, ugyanis egyszer sem tájékoztatta a közgyűlést, hogy a szerződés nincs aláírva.
Az új szerződés megkötésének reménye a Horwat Investmenttel azonban csak tegnap múlt ki végleg.
Egy Maximilian nevű osztrák úriembertől e-mailt kaptam, amiben olyan dolgokról ír, hogy mégsem lesz aláírva a szerződés, további egyeztetésekre volna szüksége, persze csak a veszélyhelyzet elmúlta után, ugyanaz a célunk, kössünk megállapodást – részletezte szokatlanul indulatosan Nemény András, aki azt is elmondta, mi áll a válasz e-mailben.
Ez a városvezetés nem az a városvezetés, ahol lejön egy osztrák úr, ki tudja, milyen körülmények között megegyezünk, aztán megint több éven keresztül nem lesz semmi a kerékpárútból.
A polgármester azzal zárta a sajtótájékoztatót, hogy bíróság elé viszik az ügyet, a zanati kerékpárút pedig saját költségen ugyan, és a máig tervezetthez képest kicsit később, de el fog készülni.
Putz Attila, Zanat önkormányzati képviselője felhívta a figyelmet a zanati kerékpárútról eddig elhangzott hazugságokra.
Az elmúlt években több közgyűlésen is elhangzott, hogy a kerékpárút kétharmada már el is készült – kezdte az okfejtést a képviselő.
2009-ben a Decathlon megépülésével együtt elkészült a kerékpárút egy szakasza, ám ez akkor a sportüzlettel együtt épült, a város vezetésének semmi dolga nem volt vele, csupán ennek a bekötőjével, ami 138 méter – folytatta.
2016-ban elkészült egy 226 méteres szakasz, s egyben az utolsó megépült rész. Ezzel elmondhatjuk, hogy összesen 763 méter készült el az 1850 méteres zanati kerékpárútból. Akárhogy is számolom, ez csak 41,4 százalék, ami legfeljebb Fideszes kétharmad – zárta le.