Szigorítja az idősotthonok elhagyására vonatkozó szabályokat a koronavírus-fertőzés miatt Budapest vezetése – jelentette be a Fővárosi Operatív Törzs döntését a főpolgármester és helyettese kedd délután egy rendkívüli sajtótájékoztatón.
Karácsony Gergely és Gy. Németh Erzsébet közölte: a lakók november 2-ától csak védettségi igazolvánnyal rendelkező rokonuk kíséretében hagyhatják el az intézményeket, azért, hogy felkeressék családjukat. Visszaérkezésüket követően izolálják és tesztelik őket.
A főpolgármester elmondta, hogy megjelent a fertőzés a fővárosi fenntartású idősotthonokban. Gy. Németh Erzsébet az MTI kérdésére közölte: egyelőre egy intézményben van néhány tünetmentes fertőzött. További újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, hogy oltott idősekről van szó.
A Fővárosi Önkormányzat nem tudja kötelezővé tenni a közösségi közlekedésben a maszkviselést, de arra kéri a közlekedőket, hogy hordjanak maszkot a járműveken – mondta Karácsony Gergely.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!