Bajomi Nagy György 2009-ben szerződött a szombathelyi Weöres Sándor Színházhoz és egészen 2020-ig a társulat tagja maradt. Színészi pályáját a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban kezdte 1992-ben, majd 1994-től a Pécsi Nemzeti Színház csapatát erősítette tíz évig. 2004-től szabadúszó volt, de nem csak névleg volt köze a vízi sportokhoz. Szülővárosában, Szentesen és a Pécsett is vízilabdázott, előbbinél került be a felnőtt keretbe 18 évesen. A sport mindig a szenvedélye maradt, nyaranta többször indult a barátaival a szentesi amatőr vízilabda-tornán. Korábban lapunk is készített interjút Bajomi Nagy Györggyel, amit ITT
Színészkedéstől nirvánáig - így él Bajomi Nagy György Szombathelyen 2016. March 29. 12:07 olvashatnak, most pedig emlékezzünk rá a Színésztársalgó róla szóló adásával:
Bajomi-Nagy György 2023. november 28-án hosszan tartó betegség után hunyt el.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!