Egy óvónő volt az a kismama, aki 34 évesen elhunyt koronavírusban - a csecsemő túlélte

Négy hete fertőződött meg.

Mint korábban beszámoltunk róla Egy 34 éves, várandós nő is meghalt koronavírusban az elmúlt napon 2021. April 21. 11:28 , egy 34 éves, várandós nő is meghalt koronavírusban az elmúlt napon. A koronavírus.gov.hu-n közzétett adatokból az nem derült ki, hogy hogy hányadik hónapban volt a meghalt kismama, ahogyan az sem, hogy gyermekét sikerült-e megmenteni.

A Telex ugyanakkor megtudta, hogy egy budapesti óvónőről van szó, aki a második gyermekét várta, amikor négy hete megfertőződött. A lap úgy tudja, hogy a kismama 30 hetes terhes volt, amikor az orvosok császármetszést végeztek rajta, majd ezt követően tették lélegeztetőgépre. Korábban a TündérPakk Közhasznú Alapítványnak az óvónő barátnője írt levelet, amiből az derül ki, hogy "a pici baba egészséges és elérte a 2kg-ot, nemsokára haza is engedik. Apukája most kezdhet hozzá bejárni a kórházba, hogy megtanulja a pici körüli tennivalókat, a korababák gondozásának fortélyait".

Az édesanya állapota viszont továbbra is válságos maradt, majd kedden elhunyt, így férje egyedül maradt két kicsi gyerekkel. Az alapítvány gyűjtést szervezett a családnak.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19