Egyre emelkedik: 194 új fertőzött egy nap alatt

Ma pedig megkezdődik a tanév - hívta fel a figyelmet a koronavirus.gov.hu.

194 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 812 531 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt egy beteg, így az elhunytak száma 30 059 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 777 646 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 4826 főre csökkent. 132 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 13-an vannak lélegeztetőgépen. A beoltottak száma 5 772 010, közülük 5 509 130 fő már a második oltását is megkapta, 322 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.

Azt is hozzátették, hogy a kormány célja az, hogy az iskolák továbbra is zavartalanul, jelenléti oktatásban működjenek, hiszen a munkába járó szülőknek és a gyermekeknek is ez a legjobb. Ezért továbbra is az oltást javasolják, mind a diákok, mind a pedagógusok védelme érdekében.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19