EMA: mindkét adag oltóanyag kell a delta variáns elleni védekezéshez

Az EMA azt is jelezte, hogy egyelőre nem tudnak iránymutatást adni arról, hogy az oltásoknál felhasználható-e két különböző típusú vakcina, ahogy arról sem, hogy szükséges lesz-e a harmadik emlékeztető vakcina.

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) szerdán kiadott közleményében kiemelte, hogy a koronavírus rendkívül fertőző delta variánsa elleni legteljesebb védekezéshez elengedhetetlen az unió által elfogadott vakcinák mindkét adagjának a felvétele.

Az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti szerve továbbá szorgalmazta, hogy az uniós tagállamok gyorsítsák fel oltási kampányaikat, a polgárok pedig tartsák be az ajánlott adagszámokat. A közlemény szerint a teljes beoltottság segít hamarabb megszüntetni a védettségi réseket, és elejét venni további variánsok megjelenésének.

A delta variáns terjedése egyre nagyobb aggodalomra ad okot, és komolyan hátráltatja a járvány megfékezésére irányuló erőfeszítéseket, ahogy a társadalom és a gazdaság újranyitását is - tette hozzá a hágai székhelyű ügynökség.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a delta változat 40-60 százalékkal fertőzőképesebb, és magasabb kockázatú kórházi kezeléseket vonhat maga után. A közleményben a szakértők rámutattak továbbá, hogy a nyár végére a fertőzöttek 90 százalékát a delta variáns fogja okozni.

Az EMA azt is jelezte, hogy egyelőre nem tudnak iránymutatást adni arról, hogy az oltásoknál felhasználható-e két különböző típusú vakcina, ahogy arról sem, hogy szükséges lesz-e a harmadik emlékeztető vakcina beadására, mivel még nem áll rendelkezésre elegendő adat ahhoz, hogy meg lehessen becsülni, mennyi ideig tart a vakcinák által nyújtott védelem, figyelembe véve a változatok terjedését is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19