A Fidesz árulása kórházügyben

Az egészségügyi miniszter a RET (Regionális Egészségügyi Tanács) elé utalta a régión belüli kórházi ágyak átcsoportosításának ügyét. Így összeült a Nyugat-dunántúli RET is, ahol a távollevő Fideszes elnököt (Kovács Ferenc) Horváth Melinda celldömölki elnök asszony képviselte.

Amikor szavazásra került sor, és ki kellett volna állni a kórházunk mellett, a megbízott tartózkodott. Ez egyenlő a NEM szavazattal. Nem ment ki a teremből, nem tiltakozott, nem mondta a nagyhatalmú megyei elnöknek, hogy NEM teszek ilyet... nem, megtette.

Vajon azok, akik 2005-től folyamatosan kampányoltak, énekeltek, táblákat lengettek a celli kórház kapujánál, összetrombitálták a helyi polgárokat és a kórházmentő szerepben tetszelegtek, mitől lettek az ügy árulói? Kit érdekel az álságos mozgatórugó, lényeg a döbbenetes pálfordulás. Most pedig celldömölki elnökük, igaz feltehetően utasításra a kórházunk ellen szavaz, megeshet - megpecsételve ezzel, kórházunk sorsát. Hiszen plusz ágyak nélkül nem lesz életképes az intézmény.

Tessék majd támogatni 2010-ben is az örökös pörköltfőző, focilabda-osztogató, mindenkivel lepacsizó, mindenkinek mindent megígérő megyei elnök urat, és társulatát. Igazán megérdemlik a bizalmat. Ami 2002 óta a megyébe, városunkba került: az Kiss Péternek, Szabó Lajosnak, Ipkovich Györgynek és nem utolsósorban Fehér Lászlónak köszönhető.

A bajkeverésen kívül Celldömölkre a Fidesz semmit nem hozott. Megérdemlik a bizalmat, csak abból az érzelmi indulatból, ami két évtizede jellemzi a nyugati országrészt: sok ember gondolkodás nélkül odavágja választásoknál: komcsikra nem szavazunk. Ne is: a szocikra kell, mert ők tesznek és tenni is akarnak szűkebb hazájukért, kivéve amikor nem tehetik, mert a helyi jobboldal elárulja a helyieket, nem minket, hanem választóikat hagyják cserben. Tessék erre majd emlékezni, amikor az X-et kell húzni a karikába.

scrappy koko
scrappy_KUKAC_citromail_PONT_hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Vélemény