Internetes kutatásaink a legerősebb kulcsszó-kombinációra sem dobott ki régebbi dátumot 1992-nél: nagyon úgy tűnik, hogy ez volt az első év, amikor a labdarúgó európa-bajnokságnak hivatalos dalt, himnuszt, örömódát faragtak. De nem is baj, hiszen ez pont húsz év, úgyhogy akár azt is mondhatjuk, hogy amolyan jubileum-jelleggel vizsgáljuk meg az öreg kontinens legnagyobb bőrlabdatornájának zeneválasztásait. Mit zenghettek a drukkerek évekkel ezelőtt, mik azok a melódiák, amiket azért írtak, hogy minden negyedik nyáron belefúródjanak a hallójáratokba? Sorban haladunk.
1992: mintha csak az Eurovízióra íródott volna
Ez volt az első bevillanó gondolatunk a svéd Towe Jaarnek és Peter Jöback duójának dala kapcsán (az EB-t ebben az évben ugyanis Svédországban rendezték), ami olyan sorokkal kezdődik, hogy:
Hangosan felsír / Csak egy arc a tömegben / Látja a világot játszani / És lelke szárnyalni kezd.
Majd olyanokkal folytatják, hogy a szív is a csapat része, és amit ma érez ez a bizonyos csapat, az megvilágítja az utat holnap, és hasonló gejl sorok, mindezt ráfektetve egy olyan alapra, ami félúton helyezkedik el az akkortájt feltörő 2 Unlimited-típusú eurodance döngölés és a ringatozó szintetizátor-mulatósok között, de inkább utóbbi felé sasszézgatva. A vicc az, már csak a címet tekintve is, hogy Jöback, a férfiénekes még 2010-ben is próbálkozott az Eurovíziós Dalfesztivál elődöntőjében.1996: dúdolni nem, csak elmerengeni
Az aláhulló vörös fürtjeivel megismert Mick Hucknall a Simply Red-del 50 millió eladott lemezzel büszkélkedhet a zenekar 25 éve alatt, karrierjük csúcsdíszét egyértelműen a Stars-szal koppintották meg, amit még az is el tudna dúdolni, aki egy életen át igyekezett menekülni a kereskedelmi rádiók szorításából. Összeértek a szálak: ez 1991-ben volt, a zenekart imádta a popszakma, 1996-ban pedig Angliába vándorolt az EB, és ekkor jött ki következő, sorban az örödik stúdiólemezük. Hát persze, visszhangozzon akkor Hucknall hangja a zöld gyeptől virító stadionokban! Nem is kellett kétszer kérni,
együtt vagyunk benne
- hangzik a refrén. Meg persze forever, together, de adrenalinhajhász sodrás nélkül, ez egy ég felé tekingető ballada. Viszont a ritkás ütősszekciót itt már egy tipikus szurkolói dob adja - még ha a dal maga nem is az a fajta, amit egy drukker hümmögni fog magában. Ebben még erősíteni kellett a későbbi években.2000: torokból tessenek szívesek lenni!
Hollandia és Belgium rendezte a 2000-es bajnokságot, őróluk pedig azért érdemes tudni, hogy elektronikus tánczenék tekintetében az egyik legerősebb nemzetek közé tartoznak. A kilencvenes években főleg az előbbi jegyezte azt az "érdemet", hogy létrehozták minden idők egyik leggyorsabb partizenéjét, a gabbert, azaz a hardcore technót. Nem is nagyon kell visszahőkölni azon, hogy ez az EB szülte meg a legenergikusabb dalt - még ha az valójában egy svéd producer, E-Type műve is volt. Tökmindegy, ezt semmit nem változtat azon a tényen, hogy a Campione-t nem csak itt, de Európa-szerte harsogni kezdték a focilelátókon meg a meccsek előtti dalcsokrokban, hiszen a kvintesszenciája egy igazi, torokból, csordajelleggel nyomható vezetődallam (még ha maga a dal egyszerűsége egy fakockáéval is vetekszik).
2004: az első igazi EB-himnusz?
Igen, feltesszük a kérdést, és hellyel-közzel meg is válaszoljuk, mert Nelly Furtado "Forçája" bizony eddig a legösszerakottabb dal volt a sorban: egyszerre befogadhatóan popos és merít a portugál zenei hagyományokból (az énekesnő is portugál, ahogy 2004 EB-helyszínei is), rádióknak is rendben van, miközben egy megható sztorit is szőttek neki: klippjében egy, a nemzeti válogatott mezét viselő kiscsávó labdája nem akar leesni egy magaslati cső tetejáről, ezért emberekből piramis épül, és úgy segítenek őt a magasba emelni. Közben vissza-visszatér a bűvös szó, a Força, vagyis hogy toljad tovább, gyerünk, rúgd szét a seggét. Perfekt focidal. Ráadásul még egy "tiszteletbeli magyar" is bendzsózik benne.
2008: Ausztria és Svájc kiesett a ritmusból
Bizony, ki, ha egy olyan emberre esett a választásuk, aki a legkevésbé sem fogja megdobogtatni a szőrös férfiszíveket. Ráadásul a party van terítéken Enrique Iglesias szájából, már ami a témát illeti, szóval nem klappol az egész, és ezen nem segít az sem, hogy a videóba azért bevagdostak egy kapucnis formát, aki éppen labdát bűvöl, de ő meg ezzel pont a lúzer szerepét tölti be (hiszen ki az, aki egy verejtékező női testekben tobzódó buliban ilyesmivel foglalja el magát, ugye). Az osztrák-svájci közös rendezésű EB-nek ez sokkal optimálisabb induló lett volna - kár, hogy akkor még nem készült el, mert akkor nem lett volna szükség a spanyol zsúrfiúval beégni.
2012: örökké nyár van!
És megérkeztünk a jelenbe, a lengyel-ukrán rundhoz. Ehhez a félvér német lány, Oceana karibias reggae-dancehall taktusokkal kezdődő, majd tempósra váltó, house-elemekkel kacérkodó dallal jelentkezett, ami már csak messziről integet elődeinek: még egy radikálisan művészlelkületű ízléssel is emészthető, mert nem erőlködik, nem tapicskol a giccsben, hanem tisztességes iparosmunkával oldja meg, hogy vele együtt jejee-zzünk. Nem azért, mert aktuális, de eddig ez a legkiegyensúlyozottabb és "legeurópaibb" EB-sláger, mi meg csak reméljük, hogy a meccsek is lesznek olyan színes jelenetekkel tarkítottak, mint a dalhoz készült videoklip.
És most már csak annyi maradt hátra, hogy (nem csak) focirajongó olvasóinkat kérdezzük: Önök melyik dalt kiabálnák szégyenkezés nélkül, torkuk szakadtából? Szavazzanak!
