Harcsa Veronika énekes és Gyémánt Bálint gitáros a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszékén voltak osztálytársak. Egyikük Brüsszelben, másikuk Oslóban tanult tovább, mégis egymás legfontosabb zenésztársai lettek. Együttműködésükhöz eddig hat lemez, valamint számtalan külföldi és hazai koncert kötődik.
Első duólemezük, a Nyugat-Európában is nagy sikert aratott Lifelover után 2016. december 7-én a Zeneakadémián mutatták be új, Tell Her című albumukat.
Az új lemez anyagát Harcsa Veronika zenei ötletei és szövegei nyomán közösen dolgozták ki, majd a végső hangzás megalkotásában a New York-i születésű producer, Jeremy Friedman volt a kreatív munkatársuk.
A dalok rendkívül személyes ihletettségűek, és egyaránt hordoznak magukban mélységet, felszabadultságot és humort. A lemezbemutató koncertre ellátogató néző a kortárs jazz és az improvizatív popzene egyedi találkozásának lehet fültanúja.
A június 19-én, kedden este 20 órakor kezdődő koncert része a Szimfónia kévéző nyári sorozatának
Koncertekkel, kertmozival és színházzal indul a szombathelyi Zsinagóga Udvar nyári sorozata 2018. May 25. 13:10 , érdemes asztalt foglalni, amire a 06/20/982 5675 számon van lehetőség.