Háziorvosok is találkoztak már olyannal, amikor harmadik oltásra lenne szükség

Viszont a harmadik oltás beadását vagy a vakcinák keverését a hazai eljárásrend nem teszi lehetővé.

A Telex által megkérdezett háziorvosok is tapasztaltak már olyat, hogy beoltott pácienseiknél nem alakult ki megfelelő antitestszint, de a harmadik oltás beadását vagy a vakcinák keverését a hazai eljárásrend nem teszi lehetővé. Máig vita van arról, hogy az alacsony antitestszint a védettség hiányát jelenti-e.

Rusvai Miklós pénteken az ATV-nek azt mondta: bár hivatalosan nem tehetik meg az orvosok, de hallott már olyan esetről, ahol ellenanyag hiánya miatt egy harmadik oltást is beadtak a páciensnek. A szakember szerint a hozzá eljutott információk alapján a beoltottak 15-20 százalékánál nem alakul ki megfelelő védettség.

Az idősebbek immunrendszere már nem mindig működik megfelelően, így az ő körükben gyakrabban fordulhat elő ez a probléma. A virológus azt is mondta: vannak, akik Romániába mennek át a harmadik oltásért. Ha valakinél a második oltás után 4 héttel nem mutatható ki antitestes válasz, vagy más, a védettségre utaló faktor, az jobb, ha minél hamarabb harmadik oltást kap – mondta. Rusvai szerint ennek a harmadik oltásnak más típusú vakcinának kell lennie, mint amit az alany korábban kapott.

A Telexnek nyilatkozó orvos szerint nagyon nem mindegy, hogy az oltás után ki milyen tesztet végeztet el, ha meg akarja tudni, hogy megfelelő védettsége van-e. A patikákban kapható gyorstesztekről mindenkit lebeszélne, mert ezek nem mindig adnak használható eredményt.

Ezeket a vizsgálatokat csak megfelelő laborokban érdemes elvégeztetni, ott sem mindegy, hogy milyet. Aki például a tüskefehérjék elleni védettséget kialakító mRNS-alapú vakcinát (Pfizer, Moderna) kapott, annál a laborban a tüskfehérje-specifikus IgG antitestvizsgálatot (IgG S) érdemes elvégeztetni, akit pedig az elölt teljes vírust tartalmazó kínai Sinopharm vakcinával oltottak, azoknál a nukleokapszid fehérjét (IgG N) is vizsgálják. Az sem mindegy, hogy mindezt milyen módszerrel teszik, ezekből a vénás vérből vett ellenanyag-vizsgálatokból (ELISA) is többféle van.

Arra ugyanakkor ma nincs eljárásrend Magyarországon, hogy egy háziorvos egy harmadik oltást is beadjon a páciensének, igaz, ez nem is tiltott. Szigorú az elszámolás a vakcinákkal is: a praxisok egy betegre két adag vakcinát kapnak, és az orvosoknak le kell jelenteni, hogy a kapott mennyiséget mikor adták be. Persze kiskapuk lehetnek. Elő-elő fordul, hogy valaki nem megy el az oltására, és egy ampullában marad oltóanyag, amit vagy kidobnak, vagy beadnak valakinek.

Ha ez a harmadik oltás, akkor arról semmilyen igazolást nem tudnak kiállítani. Pedig sokaknak ez is fontos lenne. Arra sincs még protokoll, amit a cikk elején idézett Rusvai Miklós ajánlott, hogy ha valakinél nem ad megfelelő immunválaszt az egyik vakcina, akkor annál beadható-e a harmadik oltás egy másik típusú vakcinából, például a kínai után az mRNS-alapú Pfizert vagy a vektorvakcinának számító AstraZenecát.

A harmadik védőoltás lehetőségére Orbán Viktor a május 21-i rádióinterjújában utalt. Akkor azt mondta: Magyarország azért nem vesz részt a közös uniós vakcinabeszerzésben, mert 2022 végéig van elég vakcina „a zsákban”, akkor is, ha harmadik vagy akár negyedik oltásra is szükség lesz.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón azt mondta: most még nincs szükség harmadik oltásra, ezért Magyarország szívesen ad kölcsön vakcinát a rászorulóbb országoknak, amelyet néhány hónapon belül visszakapunk. Ha pedig tömeges mennyiségben lesz szükség újabb emlékeztető oltásra, akkor jut mindenkinek. - összegzi a Telex.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19