Horgászok, figyelem: egy csónakban egy ember

Szigorúak a pecázás szabályai is.

A MOHOSZ oldalán tájékoztatnak, hogy este 7 óra és reggel 5 óra közötti időszakban nem engedélyezett az éjszakai horgászat. Azonban a kivételt képező idősávban engedélyezett a halfogás, ám a vízi járműről történő horgászat kizárólag egyénileg végezhető, azaz egy csónakban, hajón, csak egy ember tartózkodhat.

Kiemelten fontos, hogy az éjszakai korlátozás idején a saját telken lévő stégen sem lehet horgászni, hiszen az ugyanúgy a kijárási korlátozás megszegésének minősül. Ezen felül a MOHOSZ figyelmezteti a horgászokat, hogy a halőröknek a megszokott feladataikon túl a jelenlegi helyzetben jelezni kell, ha valaki megszegi a házi karantént, illetve ha olyan horgászt látnak, aki egyértelműen beteg (jellemző tüneteket tartósan mutat), akkor számára megtilthatják a horgászatot. - írja az Index.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19