Miért basszátok szét az országomat / Miért rúgjátok hasba az ápolót / Miért ültetitek szamárpadba a tanárokat / Miért szarjátok szájba az álmodót?
- a hazai alternatív rockzene egyik legjelentősebb egyénisége nemrég a Hír TV műsorában kemény sorokkal szállt bele kifordult, ellenséges világunkba, ahogy ő fogalmazott.Mások szerint viszont a kormányba szállt bele. Több sajtóorgánum szerint is, máskülönben nem születtek volna sorban a cikkek a súlyos rémálommá összetapadó költői képekről.
De hát a Quimby énekese egy tíz-százezreket fizikai vagy szellemi minőségükben megmozgatni képes véleményvezér. Várható volt, hogy ebből hír lesz. Ennél jóval meglepőbb a sok rácsodálkozó kommentelő: oda lessél, politizált az ember! Mintha legalábbis elfelejtették volna, hogy a művészet egyáltalán nem mindig csak egy önmagáért, vagy valamiféle emelkedettebb szépségért létező dolog, hanem a világ aktualitásait a saját nyelvére lefordító szócső. Igen, néha még a könnyű hangvételű popzene is az.
Elég csak a februári Grammy-gáláig menni, ahol a világhírű rapper, Busta Rhymes egyenesen narancs ügynöknek nevezte Donald Trumpot:
Ezt is agyoncikkezte a releváns sajtó, de meglepődni senki nem lepődött meg különösebben.
Na és a szociális érzékenységét, dühös rendszerellenességét régóta dalokba forgató brit-tamil M.I.A?
Ő sem félt elég egyértelműen beszólni a menekültek ellen felhúzott falak miatt. (Már csak azért is, mert egykor maga is srí lankai menekültként érkezett Angliába.)
És a Green Day jó öreg amerikai idiótázó dalára emlékszik valaki? Igen? Nem? Nemigen?
Ez a YouTube-on máig több mint 73 milliós nézettséget összehozó dal mindössze olyan sorokat tartalmaz, mint
Talán én magam vagyok a buzi Amerika / Nem illek bele a rasszista agendába / Mindenki tolja a propagandát / És énekli vidáman a paranoiát.
A világ legismertebb, rádióbarát punkrock zenekaráról beszélünk, ne felejtsük, ami 85 millió eladott albumot tud felmutatni.Snoop Dogg új dalában pedig egyenesen fejbelövi az új elnököt. Persze csak viccből, és persze az elnök úr csak egy bohóc.
Ehhez aligha kell hozzáfűzni bármit:
És akkor még nem beszéltünk a Rage Against The Machine-ről, Bruce Springsteenről, a Clash-ről, Madonnáról, John Lennonról, a Public Enemyről, Kendrick Lamarról, Bob Dylanről, a Stones-ról, Thom Yorke-ról, meg úgy az egész punk szakágról. És még sokakról.
Itthon viszont, ha hallgatjuk egy ideig mondjuk a Petőfi Rádiót, akkor a szépazélet-elbolondozunk nyomtávon kívülről nem nagyon hallunk semmit, ami az aktuális szar kormányzatunk szarságait érinti.
A kisstibista megnyilvánulás azért jó, mert végre aktualitás rendelődik a kérdéshez, amit igazából már évek óta fel lehetne tenni: hol vannak a magyar zenekaroktól a hasonló, erőteljes kiállások?
A válasz szomorú lesz: ott feszülhetnek a zenészekben, de az esetek többségében végül ott is maradnak. Mert sokan közülük a koncertjeikből élnek, amik gyakran zajlanak magyar fesztiválokon, amiken pedig erőteljes az állami jelenlét - ahogyan a rádiókban is. Innentől meg vannak lőve: bár az Orbán-rezsim alapvetően tesz a popzenére, ha mégis valami keménykedéssel találkozik, akkor az adott előadó esetleg véletlenül mégsem kap hívást valamelyik ismertebb fesztre, hirtelen nem játsszák le a dalait, és hasonló finoman szőtt intrikák. Nem légből kapott feltételezések ezek, hanem a magyar zenei közösségben terjedő sztorik.
Na de mit tehetünk a fideszes komcsi tempó ellen?
Egyszerű: támogatjuk, megosztjuk, megismertetjük barátainkkal azokat az előadókat, akik soha nem fognak felcsendülni az állampárt könnyűzenei adóján, de legalább hajlandóak kinyitni a szájukat. Ha másért nem, hát azért, hogy rámutassunk: van itt más is, nem csak a rózsaszín bugyuta köd, ami a Hooligans-Ákos tengelyről száll felénk.
Kezdhetjük mondjuk velük:
