Iszonyú gyorsan kellene a harmadik oltás az időseknek a negyedik hullám előtt

Falus András szerint, ha igaz, hogy a 60 év felettiek 20 százalékánál nem alakult ki védettség a Sinopharm-vakcinától, akkor az súlyos szakmai hiba.

Falus András azt nyilatkozta szerdán az ATV-nek, hogy „iszonyú gyorsan” kellene beadni egy harmadik oltást a kínai vakcinával beoltott időseknek, még a negyedik hullám előtt. Az immunológus elmondta, 500 ezer idős ember kapott  „nagyon helytelenül” Sinopharm-vakcinát. Hozzátette: a Sinopharm-vakcina gyártói szerinte maguk írták bele a vakcina használati utasításába, hogy 59 éves korig lehet vele oltani.

Falus András szerint, ha igaz, amit a fővárosi antitest-tesztek kimutattak, hogy a kínai vakcinával beoltott 60 év felettiek 20 százalékánál nem alakult ki védettség a koronavírussal szemben, akkor az egy súlyos szakmai hibának minősül. Hozzátette: az érintetteknek azonnal újraoltásra lenne szükségük.

Az immunológus közölte, a delta-variáns hatszor gyorsabban fertőz, mint az eredeti, vuhani változata a vírusnak, a brit variánsnál pedig kétszer gyorsabban terjed. Elmondta, egy izraeli adat szerint a fertőzöttek zöme a 10 és 19 évesek közül kerül ki, ezért is kellene minél előbb harmadik oltást biztosítani a lakosság számára – közli a 168ora.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19