Reakció a Nyugat.hu honlapon megjelentekre

A Nyugat.hu internetes hírportálon, a szombathelyi képviselőjelölteknek feltett kérdésekre adott válaszokat tartalmazó írásban az olvasható, hogy kérdéseikre nem érkeztek meg a válaszaim. Az igazság pártjának országgyűlési képviselőjelöltjeként mindenképpen tisztázni kívánom ezt a helyzetet.

Az említett honlapon a kampányidőszakban olyan szintű lejárató kampányt folytattak ellenünk, aminek következtében úgy határoztam, hogy nem vagyok hajlandó válaszolni nekik a feltett kérdésekre. A Jobbik vezetőivel kapcsolatos írással véleményem szerint minden határt túlléptek a szerkesztők. Sajnálom, hogy ilyen eszközökhöz próbálnak folyamodni annak érdekében, hogy megállítsák az új erő választási sikerét.

Biztos vagyok benne, hogy a vasárnapi, sorsdöntő választás eredménye méltó választ ad a minket lejáratni szándékozóknak, és bebizonyítja, hogy a magyar emberek valóban radikális változást szeretnének itt, Szombathelyen is.

Balassa Péter
a Jobbik szombathelyi képviselőjelöltje

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Vélemény