Készüljön! Jövő héten lezárják Szombathely két legzűrösebb körforgalmát

Hétfőn kezdődik a plázánál lévő és a Szent Gellért utcai körforgalom felújítása, a tervek szerint péntekre végeznek is a munkákkal.

Ahogy arról már lapunk is többször beszámolt, Felújítják Szombathely legzűrösebb útkereszteződését 2023. January 19. 13:50 a szombathelyi önkormányzat felújítja a város két legrosszabb állapotban lévő és legnagyobb áthaladó forgalmat lebonyolító körforgalmát. Az egyik a plázánál lévő, a másik pedig a Hunyadi utcánál lévő körforgalom.

Erről legutóbb egy héttel ezelőtt tartottak sajtótájékoztatót, Májusra felújítják Szombathely két legzűrösebb körforgalmát 2023. April 12. 10:53 ahol bár még pontos dátumot nem jelentettek be, azt megtudtuk, hogy két napra minden irányból teljesen lezárják majd a körforgalmakat, de nem egyszerre. Az is kiderült, hogy május 5-ig mindenképp elkészül a két körforgalom burkolatjavítása, ami egyébként 21 millió forintba kerül.

De hogy pontosan mikor is állnak neki a felújításnak? Az most derült ki.

A felújítás előtt elvégezték a szükséges közműcseréket, a visszatemetett anyag tömörödése után pedig április 24-én, tehát jövő hétfőn megkezdődhetnek a 2-2 napig tartó marási és aszfaltozási munkák – jelentette be az önkormányzat.

A város az alábbi videót tette közzé Facebook-oldalán a lezárásokról.

Íme az ütemterv:

Szombathely MJV

Először tehát a Szent Gellért-körforgalmat zárják le, hétfőn reggel 9 órakor és a kivitelező felmarja az aszfaltot. Közben a plázánál lévő körforgalom használható lesz. Majd másnap megnyitják a Szent Gellért-körforgalmat, lehet közlekedni a mart felületen, de reggel 7 órakor lezárják a másik körforgalmat, hogy annak a burkolatát is felmarják.

Szerdán reggel 7 órakor újra a Szent Gellért-körforgalmat zárják le, hogy leaszfaltozzák, de közben a felmart pláza-körforgalom használható lesz. Csütörtökön reggel 7 órakor aztán megnyitják a felújított Szent Gellért-körforgalmat és lezárják a plázánál lévőt, hogy azt is leaszfaltozzák és pénteken reggel 7 órakor megnyithassák a forgalom előtt.

Máshogy közlekednek a helyijáratok

A plázánál lévő körforgalom, valamint a Hunyadi, Szőlős és Szent Gellért utcák kereszteződésében lévő körforgalmak felújítása miatt a helyijáratok közlekedése is változik április 24. (hétfő) 9:00-tól előreláthatólag április 27-én (csütörtök) üzemzárásig.

  • A 2A, 2C, 20A, 20C, 29A, 29C autóbuszok terelt útvonalon közlekednek, a Savaria Plaza megállóhelyet a Jáki úton kialakított ideiglenes megállóhelyeken érintik.
  • A 8H járatok a Vámhivatal és a Szőlősi templom megállóhelyek érintése nélkül közlekednek.
  • A 21A autóbuszok terelt útvonalon közlekednek: a Vámhivatal, Szőlősi templom, Szőlős utca 66. megállóhelyek helyett a Víztorony (körjáratok megállója), Szent Gellért utca (1U járatok megállója) és Csitító (12, 21-es járatok megállója) megállóhelyeken állnak meg.
  • Az érintett autóbuszvonalakon a terelt útvonal miatt menetidő-növekedés várható – hívják fel a figyelmet.

    Felújítás felújítás hátán

    Januárban szavazta meg a közgyűlés Bólintottak a képviselők, indulhat Szombathely legzűrösebb kereszteződésének felújítása 2023. January 26. 15:48 azt a 461 millió forintos útfelújítási programot, melynek részeként ez a két körforgalom is megújul. A részleteket Nemény András polgármester jelentette be Felújítják Szombathely legzűrösebb útkereszteződését 2023. January 19. 13:50 még január 19-én, íme:

  • A legnagyobb tétel, 150 millió forint, a legnagyobb kereszteződés felújítása lesz. Ez a Szent Márton - Hunyadi - Vörösmarty kereszteződés.
  • 21 millióba kerül a Hunyadi és a Szent Gellért utcák kereszteződésében lévő körforgalom felújítása.
  • Szintén 21 millióból újítják fel a pláza előtti körforgalmat.
  • A Markusovszky utca és Horváth Boldizsár körút kereszteződésében új körforgalom épül, ez régi terv volt már, de a volt városi strand területén épülő lakóház Húszlakásos társasház épül hat üzlettel a szombathelyi kórházzal szemben 2023. January 16. 11:24 várható forgalma is sokat nyomhatott a latban.
  • Elkezdődik a Gagarin, Jókai és Jégpince utcák kereszteződésében is a körforgalom építése. Ezt a körforgalmat a Parkerdő lakópark befektetőjének kellett volna megépíteni. De közel egy éve úgy döntött A szombathelyi önkormányzat építi meg 15 év után a vállalkozó helyett a körforgalmat a Gagarin utca végén 2022. February 11. 11:43 az önkormányzat, hogy megépíti a körforgalmat, mivel azt a forgalmi helyzet mindenképpen indokolja.
  • A 2022-es költségvetésben el is különítettek erre a körforgalomra 100 millió forintot, de közben kiderült, hogy ennél jóval többe kerül. A héten el is kezdődött a munka. Jövő keddtől lezárások lesznek Szombathelyen az új körforgalom építése miatt 2023. April 06. 15:21
  • Ez a program azokból az összegekből indul el, amit a kormány visszautalt a városnak, ugyanis több olyan uniós pénzből induló beruházás volt a városban az elmúlt években, melyeknél az önkormányzatnak plusz pénzt kellett adnia az építőipari árak elszállása miatt. Ilyen történt a vásárcsarnoknál, az új bölcsődénél, az óvodák felújításánál is, ahogy ezt decemberben írtuk Tényleg pluszpénzt kapott a szombathelyi vásárcsarnok és az épülő bölcsőde? 2022. December 16. 15:04 is már.

    Ezeket a pluszban kifizetett összegeket az önkormányzat visszaigényelheti, ezt folyamatosan meg is teszi, és időnként egy-egy összeget visszaad a kormány. A visszakapott pénzekből újulnak meg az útkereszteződések és épülnek meg a körforgalmak.

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet