Kell az a harmadik oltás: 6 hónap alatt 50 százalék alá esik a Pfizer által nyújtott védelem

A kutatásban több mint 1,2 millió vizsgálati eredményt hasonlítottak össze.

A Telex hívta fel a figyelmet arra a kutatásra, melyet egy brit kutatócsoport végzett Zoe Covid néven. E szerint a Pfizer vakcina a második oltás után egy hónappal 88 százalékos hatékonyságot nyújt, négy-öt hónappal később 14 százalékkal csökken a védelem, de 6 hónap után már beesik 50 százalék alá.

Az AstraZeneca esetében sem jobb a helyzet, sőt rosszabb, mivel ennél a vakcinánál már egy hónappal a második adag után 77 százalékra csökkent a védelem, négy-öt hónappal utána 67 százalékos védelmet mértek, és 6 hónap után itt is 50 százalék alatti szintekről beszélnek.

A vizsgálathoz egy decemberben indított applikációt használtak, amelyben a felhasználók naplózták a mellékhatásokat és hatékonyságot is. A kutatás vezetője, Tim Spector professzor a Sky Newsnak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy sürgősen terveket kell készíteni a harmadik, emlékeztető oltások beadásáról.

MTI/Kovács Tamás

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19