Az FPÖ (Osztrák Szabadságpárt) a kis határátkelők bezárását szorgalmazza. Szerintük egyre nagyobb a mozgás azokon a területeken, ahol „legjobb esetben kezdetleges vagy szórványos ellenőrzéseket végeznek” - idézi a kezdeményezést az ORF.at. Az FPÖ ezt biztonsági problémának tekinti mind menekültügyi, mind a koronavírus miatt.
Alexander Petschnig, az FPÖ regionális vezetője szerint a jelen szabályozás jó lehetőségeket nyújt a csempészeknek is. Kitért arra is, hogy koronavírus-fertőzéses utasok is gyakran érkeznek külföldről. Petschnig szerint a Németjárfalu (Deutsch Jahrndorf) és Mosontarcsa (Andau), valamint Szentmargitbánya (St. Margarethen), illetve Mogersdorf és Neumarkt an der Raab határátkelőhelyek különösen érintettek.
A Szabadságpárt az állam parlamentjének szeptember végi ülésszakára egy indítványt is benyújt erről.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!