Szeptember 6-tól a katonák ismét segítséget nyújtanak az egészségügyi intézmények dolgozóinak a szakképesítés nélkül ellátható logisztikai feladataikban.A katonák az ország különböző pontján 23 kórházban mintegy 83 fővel segítik az egészségügyi dolgozók munkáját - írja közleményében a Honvédelmi Minisztérium.
A világjárvány okozta veszélyhelyzet során, tavasszal mintegy 1100 katona teljesített szolgálatot, 93 egészségügyi intézményben.
Részt vettek logisztikai feladatokban, segédkeztek az érkező betegek testhőmérséklet-mérésében, a betegirányítási, betegkísérési és útbaigazítási, valamint adminisztrációs és szállítási feladatokban is csökkentették az egészségügyi dolgozók leterheltségét tették hozzá.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!