Koronavírus – Ősz elejére beérik a tűzijáték hatása

Ősz elején isszuk meg a tűzijátékos tömegbuli levét: lépcsőzetesen robban be a negyedik hullám.

Rusvai Miklós a most következő tömegrendezvények miatt aggódik, szerinte ezek hatását meg fogjuk érezni, lépcsőzetes emelkedés jöhet a rendezvények után a fertőzésszámban.

A portflio.hu az ATV beszámolója alapján azt írja: a virológus a soron következő tömegrendezvények miatt lépcsőzetes emelkedést vár a fertőzöttek számában. Ősz elejére beérik a tűzijáték, mint tömegrendezvény hatása.

Következő nagy kockázatos esemény az iskolakezdés, ahol a nyaraló, oltatlan gyerekek találkoznak. Majd a következő pont az Eucharisztikus Kongresszus, utána a vadászati kiállítás.

Rusvai Miklós szerint a negyedik hullámban a betegek és a halottak száma már nem lesz olyan magas, mint tavasszal volt, kijelentette:

Az oltottak is fertőződnek, de nem betegednek meg. Ők rontják majd a fertőzöttségi statisztikát, de nem helyeznek nyomást az egészségügyre, a kórházakra – mondta a Spirit FM Aktuál című műsorában a virológus – foglalta össze a napidoktor.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19