Kötelezővé tették a maszkhasználatot az egyik pécsi iskolában

Az intézmény vezetősége azután döntött így, hogy egy teljes osztály és két pedagógus is karanténba került.

Csütörtök óta kötelezővé tették a maszkhasználatot egy pécsi általános iskolában - számolt be róla az ATV Híradó. Az intézkedést azután vezették be, hogy egy teljes osztály és két pedagógus is karanténba került.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője az ATV Híradónak az üggyel kapcsolatban azt mondta: az intézmények számára egy ajánlás határozza meg a lehetőségeket ilyen esetekre. Nagy Erzsébet elmondása szerint nem kötelező maszkviselést elrendelni, de nincs is megtiltva ennek lehetősége.

"Az intézményeknek továbbra is a kezükben annak a lehetősége, hogy helyi járványügyi protokollt állítsanak ki" - fogalmazott.

Az ATV-nek az EMMI is megerősítette, hogy valóban az igazgatók dönthetnek a maszkhasználatról. De a minisztérium válaszában arra is kitértek, hogy az idei tanév az oltások miatt jóval biztonságosabb, mint a tavalyi, valamint azt is megírták, hogy a 12-17 éves diákok közül 227 ezren már megkapták az oltást, és a tanárok 85 százaléka be van oltva.

Az ATV Híradója szerint pécsi iskolában egyébként a minisztérium nem tud igazolt fertőzésről. A Pécsi Tudományegyetem professzora, Kiss István szerint a maszk használata sokat segít a járvány lassításában.

„Az oltottak sem védettek 100 százalékosan, de az oltatlanok meg végképp nem. Ha még azt is figyelembe veszem, hogy a nem oltottak közül sokan keresztül estek a fertőzésen, akkor sem tartunk azon a szinten, hogy megnyugtató nyájimmunitással rendelkezne a lakosság, tehát minden eszköz fontos. Én a maszkot nagyon jó ötletnek, nagyon jó gondolatnak tartom” - mondta Kiss István az ATV-nek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19