Tóth Kálmán: "A városházán nem hülyék dolgoznak"

Az Éljen Szombathely-frakció vezetője a csütörtöki közgyűlésen történtekre reagált.

Tóth Kálmán láthatóan felháborodott a csütörtöki közgyűlésen, ezért tette a címben szereplő kijelentést a másnapi frakció-sajtótájékoztatón.

Mint kiderült, az egyik fideszes képviselő már a közgyűlés előtti, egyik bizottsági ülésen is olyan kijelentést tett, amivel a városházi dolgozókat minősítette, és ezt megismételte az ülésen is. A képviselő arra célzott, hogy az egyik előterjesztés szakmailag gyenge.

Tóth Kálmán a közgyűlésen
Mészáros D. Zsolt

Tóth ezen háborodott fel, mint mondta, a politikusoknak el kell viselniük, ha kritizálják őket, de a hivatal szakemberei nem közszereplők. A többségük már a sokadik városvezetés mellett dolgozik, és valószínű, hogy sokan a következő városvezetés mellett is ott lesznek. Az ő munkájuk nem politikai, hanem szakmai, és semmi okot nem adtak az ilyen hangnemre. A frakcióvezető kijelentette, ha nem bíznak meg a szakemberek munkájában, akkor a rendszer alapjait ássák alá.

A péntek délelőtti sajtótájékoztatókon egyébként a frakciók egyhangúlag konstruktívnak és eredményesnek minősítették az előző napi közgyűlést, azt is hozzátéve, hogy valamilyen szinten az advent és a közelgő karácsony hangulata is érezhető volt.

Szinte mindenki kiemelte a megtárgyalt Átszervezik a hivatalt, cégeket vonnak össze, bölcsőde építését támogatják 2021. December 16. 06:59 és elfogadott legfontosabb ügyeket, így a Fenntartható Energia és Klímavédelmi Akcióterv elfogadását, aminek azért is van jelentősége, mert sok pályázatnál alapfeltétel a megléte. A közterület-felügyelet munkájáról szóló beszámoló értékelése is viszonylag egyhangú volt, és az is, hogy 145 millió forint önkormányzati pénzt tesznek hozzá Átszervezik a hivatalt, cégeket vonnak össze, bölcsőde építését támogatják 2021. December 16. 06:59 az új szombathelyi bölcsődéhez, ami így megépülhet, és nem veszítik el a pályázati támogatást.

Ugyancsak mindenki megemlítette a Gothard-kastély ügyét A szombathelyi önkormányzat fut még egy kört a Gothard-kastély megmentéséért 2021. December 19. 19:23 , persze, oldaltól függően máshol keresve a felelősöket. Mint ahogyan a zöld rendszámú autók parkolási kedvezményeinek változása Változik a zöld rendszámú autók parkolási kedvezménye Szombathelyen 2021. December 12. 07:25 is mutatott némi törésvonalat.

Persze, mindenkinek voltak kedvenc témái, a városvezetés részéről László Győző alpolgármester az munkaerő-hiány kezelését, Bokányi Adrienn tanácsnok a klímavédelmi tervet, Horváth Soma a közterület-felügyeletet emelte ki.

Illés Károly másik igazgatót szeretne az Agorában
Mészáros D. Zsolt

Illés Kátoly, a Fidesz-frakció vezetője a Képző Központ Agorába olvadásáról Újabb önkormányzati cég olvad be a szombathelyi Agora Kulturális és Médiaközpontba 2021. December 14. 16:00 beszélt többet, azzal, hogy így egy nagy cég jön létre, olyan tevékenységekkel, amelyek nem igazán illenek össze. És azt is megjegezte, hogy a Képző Központ igazgatójának megvan a végzettsége ahhoz, hogy ő vezesse a kibővült Agorát. (Közben a városvezetés Horváth Zoltánt, az Agora igazgatóját szemelte ki erre.)

Tóth Kálmán a szentkirályi városrész bölcsőde-fejlesztését említette, Németh Ákos tanácsnok a zöld ügyeket boncolgatta. Czeglédy Csaba (független) az oktatási intézmények átrendeződését említette, azzal, hogy az elmúlt években megváltozott a városrészek lakosságának létszáma, így van, ahol a korábbinál nagyobb igények jelentkeznek. És megemlítette a zanati kerékpárút Évek óta nulla bevétele van a zanati kerékpárút megépítésére kötelezett vállalkozásnak 2020. September 17. 11:33 és a zanati utcák Szinte járhatatlanok a zanati „Fűvészkert” utcái, mert a tulajdonosok nem tudnak megegyezni, hogy ki mennyit fizessen 2021. November 18. 07:30 problémáit is.

Koczka Tibor (Pro Savaria) pedig a SZOVA-telephelyről A szombathelyi önkormányzat fut még egy kört a Gothard-kastély megmentéséért 2021. December 19. 19:23 és a Gothard-kastélyról A szombathelyi önkormányzat fut még egy kört a Gothard-kastély megmentéséért 2021. December 19. 19:23 beszélt.

És volt még egy ügy, amiben mindannyian egyetértettek, békés karácsonyt és boldog új évet kívántak a jelen lévő újságíróknak, és azt kérték, hogy jókívánságaikat tolmácsoljuk az olvasók felé. Tessék.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet