MSZP-SZTKE: Nem sikkasztás, hanem hűtlen kezelés

„Álláspontunk szerint a nyomozástól függetlenül megállapítható, hogy Németh Gábor a munkáltatója érdekével ellentétben cselekedett, megsértette a belső szabályzatokat, ezért vele szemben fegyelmi eljárást kell lefolytatni.”

Sajtóközlemény

Nincsen lezárva a büntetőeljárás Németh Gábor, SZOVA vezérigazgató ügyében.

A csütörtöki képviselő-testületi ülés napirendi pontjai között szerepel Németh Gábor, SZOVA vezérigazgató fizetésemelése kapcsán indult vizsgálatról szóló beszámoló.

A júniusi közgyűlésen derült ki, hogy 2009 augusztusában Németh Gábor visszamenőlegesen megemelte a saját havi fizetését anélkül, hogy ezt a Szombathely Megyei Jogú Város képviselő-testülete jóváhagyta volna.

A beszámoló szerint a szombathelyi rendőrség megszüntette a nyomozást arra való hivatkozással, hogy Németh Gábor tette nem bűncselekmény.

A beszámolóban szereplő állítással szemben a tény az, hogy frakciónk nevében panaszt tettem a városi ügyészségen a nyomozás megszüntetése miatt, amely panaszt a városi ügyészség még nem bírálta el.

Mivel van arra esély, hogy az ügyészség a nyomozás folytatására utasítja a városi rendőrséget, továbbá mivel felmerült, hogy nem sikkasztás, hanem hűtlen kezelés történt, álláspontunk szerint a Németh Gábor fizetésével foglalkozó napirendi pontot csütörtökön érdemben nem tudja megtárgyalni a képviselő-testület.

Álláspontunk szerint a nyomozástól függetlenül megállapítható, hogy Németh Gábor a munkáltatója érdekével ellentétben cselekedett, megsértette a belső szabályzatokat, ezért vele szemben fegyelmi eljárást kell lefolytatni. Érthetetlen számunkra, hogyan fordulhatott elő, hogy a közgyűlés döntésével ellentétesen a SZOVA felügyelőbizottsága nem folytatta le a vizsgálatot.

dr. Czeglédy Csaba
MSZP-SZTKE
frakcióvezető

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Vélemény