Kurz egy újabb esetleges lezárásról beszélt – de csak oltatlanoknak

Az intézkedéseket nem az esetszámhoz, hanem a kórházak intenzív osztályainak kihasználtságához kötik.

Sebastian Kurz, Ausztria kancellárja egy újabb esetleges lezárásról beszélt az ORF Sommergespräche című műsorában hétfő este, de csak a nem beoltottak számára. Egy öt pontból álló lépcsőzetes tervet mutatott be, melynek egyik központi eleme, hogy az intézkedéseket nem az esetszámhoz, hanem a kórházak intenzív osztályainak kihasználtságához kötik.

Ez tehát az első pont, korlátozó intézkedések csak akkor kerülnek bevezetésre, ha a kórházak terheltsége elér egy bizonyos szintet. Minél többen lesznek intenzív osztályon, annál szigorúbb korlátozásokat vezetnek be.

Nem lesz általános lezárás, a kancellár szerint „az oltottaknak a járvány véget ért”. A lezárások, ha lesznek, csak azokat fogják érinteni, akik még mindig nem kapták meg egyik védőoltást sem. „A következő hullám az oltatlanok hulláma lesz – a vírus nem tűnik el”idézi az oe24 a kancellár szavait.

ORF

Szerinte aki nincs beoltva, az nagy valószínűséggel el is fogja kapni a vírust, ami egyébként egybevág Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektorának szavaival is. Egy esetleges lezárásra példaként az éjszakai vendéglátóhelyeket és a nagyobb rendezvényeket említette, ezek szolgáltatásait eleinte csak beoltottak használhatnák.

Cél tehát, hogy az oltakozási hajlandóságot megnöveljék. Kurz fontosnak tartja, hogy a jelenlegi 3G-szabályokat is szigorúan betartassák, sok helyen ugyanis az ellenőrzések nem működnek megfelelően. Végül kitért arra is, hogy az iskolákban nem terveznek zárást, súlyosabb helyzetben az iskolakezdés után is fenntartják a gyakori tesztelést.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19