Lélegeztetőgépre került Csollány Szilveszter, olimpiai bajnok tornász – írta a Magyar Nemzet. A lap információi szerit a tornász kórházban van, az állapota súlyos, lélegeztetőgépre került.
Csollány egyik közeli ismerőse a Blikknek azt mondta, a sportoló három héttel ezelőtt kapta el a betegséget, de akkor még nem tűnt súlyosnak a baj. Bő egy héttel ezelőtt aztán súlyosabbra fordult az állapota, olyannyira, hogy végül Sopronból egy fővárosi kórházba szállították, intenzív osztályra került, lélegeztetőgépre.
Csollány Szilveszter olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász, 2013-ban vonult vissza a versenyzéstől.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!