„Letolt maszkkal gyalogolunk bele a bajba”, mintha semmit sem tanultunk volna

Rékassy Balázs szerint az egyfókuszú járványkezelés nem jó megközelítés.

Az orvos szerint ahhoz képest is csúnyák az aktuális trendek, hogy a negyedik hullámról van szó, és 6 millió embert már beoltottak. Hangsúlyozta: az egyfókuszú járványkezelés nem jó megközelítés, az oltás mellett más járványvédelmi intézkedésre is szükség van ahhoz, hogy elkerüljük a bajt.

Rékassy Balázs orvos, egészségügyi menedzser korábban az ATV Híradónak arról beszélt, akár 6000 ember is meghalhat koronavírus miatt idén, ha nem változnak a járványügyi szabályok. A szakértő elmondta: ez nem saját becslés, a Washingtoni Egyetem járványelemző matematikai modellje jósolja ezeket a számokat. Egyelőre azt látjuk, hogy Magyarország nem igazán tanult az első három hónap tapasztalataiból, és letolt maszkkal gyalogolunk bele a bajba, a negyedik hullámba – fogalmazott.

Rékassy szerint ahhoz képest is csúnyák az aktuális trendek, hogy a negyedik hullámról van szó, és 6 millió embert már beoltottak. A még oltatlanokat meg kell győzni és be kell oltani, a már beoltottakat pedig újra kell oltani – hangsúlyozta.

De elmondta azt is, hogy az egyfókuszú járványkezelés nem jó megközelítés. A járványkezelés lényege, hogy sok intézkedést hozok, amik bár kellemetlenek, de így legalább működhet a gazdaság és az ország – magyarázta. A szakértő szerint egyes nyugat-európai országok, mint például Portugália vagy Olaszország nagyon jó példaként szolgálhatnak, ott ugyanis „komolyan veszik” a védekezést: az oltások ellenére kötelező a maszkviselés, a védettségi igazolványt nemcsak „viccből hordozgatják” magukkal az emberek, a tömegrendezvényeken pedig korlátozzák a látogatók számát – hívta fel a figyelmet Rékassy.

Az orvos szerint „pechünk van”, ugyanis bár a védtelen gazdatestek számának csökkenésével egyes koronavírus-variánsok gyengültek, de a delta variáns csak erősödni látszik, ezért is van szükség komplex intézkedésekre, mert még az oltás sem jelent 100 százalékos védelmet – magyarázta.

De azt is hangsúlyozta, hogy a magyar egészségügyi rendszer már nem bírja a terhelést, ezért az intézkedésekkel minimalizálhatnánk, és minimalizálnunk is kellene a rájuk nehezedő nyomást is.

Rékassy több szakértő orvossal együtt egyébként létrehozta a Konszenzus az Egészségért névre hallgató civil szakértői csoportot, annak érdekében, hogy „fair és tisztességes tájékoztatást” nyújtsanak a lakosságnak és a szakembereknek egyaránt. Nemrég kiadtak egy közleményt is azzal kapcsolatban, hogy milyen intézkedéseket tartanának fontosnak a járvány megfékezése érdekében. Ezek között szerepel például az ingyenes és könnyen elérhető tesztelés. De szeretnék elérni azt is, hogy a szakértők számára elérhetőek legyenek a tudományos adatok.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19