Pénzhiány miatt áll a Magellán Center építése

Senki sem tudja, mikor indulhat Szombathelyen belvárosában a Magellán Center építése. A beruházó a dolgok állása szerint negyven ajándék parkolóhelyet kap a várostól és bankot keres, aki hitelt adna neki.

A Magellán Center történetéről már komoly könyvet lehetne írni, az engedélyezési csörtéktől egészen a pénzügyi válság okozta késedelemig. De kezdjük azzal, hogy jelenleg semmi sem történik a Kossuth, Kiskar, Thököly utcák által határolt területen.

Folyik az előkészítés

A régészek már régen elvonultak, miután megtalálták a Mithras-szentélyt Mithras-szentélyt találtak a Magellán Centernél 2008. July 03. 15:30 , és azt a beruházó be is építette a tervekbe. Most üres gödrök, földkupacok, elhagyott szerszámok, burjánzó fű uralja a terepet. Igaz, a közel hárométeresre nőtt gazt a közelmúltban lekszálták, de semmi más nem utal arra, hogy történne valami a Főtértől alig száz méterre fekvő területen.

Elég küzdelmes utat kellett bejárnunk, mire sikerült elérnünk Vígh Gábort, a beruházó cég ügyvezetőjét.

Nem tudom megmondani, mikor kezdődik el a Magellán Center építése

– válaszolta kérdésünkre. Vígh Gábor hozzátette, a jelenlegi pénzpiaci helyzet miatt a bankok nem állnak a hasonló nagyságrendű fejlesztések mellé. Vagyis, nem adnak hitelt, márpedig anélkül nem lehet elindítani egy ilyen komoly építkezést.

A Magellán Center látványtervei

Az előkészítés tehátjelenleg is folyik, egyrészt a bankokkal tárgyalnak, másrészt a leendő bérlőkkel egyeztetnek, és közben folyik a részletes tervezés is. Vígh Gábor elmondta, a korábban bemutatott látványtervek most is érvényesek, a belső kialakításban lesz néhány módosítás, és valószínűleg plusz épületek is kiszolgálják majd a bevásárlóközpontot.

Politikai és bürokratikus akadályok

Ennél többet nem sikerült megtudnunk. De tény, hogy rögös út vezetett idáig is. Még 2006 őszén került a nyilvánosság elé a terv Magellán Center – gigantikus bevásáróközpont a város szívében? 2006. November 22. 23:37 , fél év múlva kiderült Magellán Center – nem felel meg Szombathely szabályozási tervének 2007. April 02. 10:32 , az épület nem felel meg a város rendezési tervének. Aztán elkezdődtek Zajos Magellán-ügyek - Kinek jó, és kinek nem egy új Center? 2007. April 04. 23:55 a politikai felhangoktól sem mentes viták, a beruházó ugyanis Fidesz-közeli cégnek számított, ügyvezetője Vígh Gábor önkormányzati képviselő, aki nem sokkal később le is mondott mandátumáról Dr. Tarján Jenő váltja fel Vígh Gábort a közgyűlésben 2007. July 10. 09:32 .

Magellán Center 2009 július
A Kiskar utca felöl nézve
Mészáros Zsolt

2007 nyarán már palánk fedte el a területet, lebontották a régi épületeket, úgy tűnt, rövidesen elkezdődik az építkezés. Aztán felmerült, hogy közlekedési anomáliákat Lakossági fórum, Magellán Center: mindenki közlekedéstechnikai szakértő 2008. April 23. 10:20 okozna a bevásárlóközpont, nem is kapta meg elsőre Késik a Magellán építési engedélye 2007. August 02. 08:00 az építési engedélyt. A viták aztán odáig fajultak, hogy Ipkovich György polgármester tavaly júniusban a városi tévében jelentette ki A szombathelyi polgármester bevállalta 2008. June 27. 08:42 , hogy a közgyűlési politikai balhék mögött a Magellán Center terve áll.

Aztán tavaly novemberben az illetékesnek kijelölt vasvári polgármesteri hivatal kiadta az építési engedélyt, amit a szombathelyi városháza azonnal meg is fellebbezett Huzavona a Magellán Center körül – Van és mégsincs építési engedély 2008. November 12. 06:00 . A novemberi közgyűlésen Magellán Center, HEMO felújítás: mehet! – A szombathelyi közgyűlés délutánja 2008. November 28. 09:14 pedig kiderült, a fellebbezésnek az volt az oka, hogy el kell dönteni, akarja-e a város a Magellán Centert, vagy sem. Kiderült, akarja, mert visszavonták a fellebbezést, így a bürokratikus akadályok megszűntek az építkezés elindítása elől.

Akkor úgy tűnt, minden sínen van, de közben beütött a pénzügyi, majd a gazdasági válság. És eljutottunk a mai helyzetig, amikor is kiderült, a bankok nem igazán fogékonyak arra, hogy egy ilyen méretű beruházáshoz kölcsönt adjanak. Így most holtponton van a Magellán Center ügye.

Magellán Center 2009 július
Látvány a Kossuth utcáról
Mészáros Zsolt

Ingyen parkolóhelyek a várostól?

Azért egy fejlemény történt az elmúlt hónapok alatt. Úgy tudjuk, a városfejlesztési bizottság nemrég úgy döntött: a center sokszor emlegetett parkolási gondjait úgy enyhítheti, hogy ingyen és bérmentve kap a várostól negyven parkolóhelynyi területet. Mégpedig a Kiskar utcai parkoló déli részén, a Bürü utcánál, ott, ahol jelenleg a tehertaxisok parkolnak fuvarra várva.(A dolog érdekessége, hogy a városfejlesztési bizottság elnöke az a Soós József, akinek a szociktól a jobboldalra való igazolása felborította a szombathelyi közgyűlés addigi baloldali többségét.)

Szóval, nem csak mi nem tudjuk, mikor kezdődik az építkezés, a beruházó, vagyis a terület tulajdonosa sem. Reméljük, azért időnként a füvet lekaszálják…

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Magellán Center, HEMO felújítás: mehet! – A szombathelyi közgyűlés délutánja

Épülhet a Magellán Center, megújulhat a HEMO, lehet parkolóház a Kőszegi utcában. Azért csak van valami az egyeztetések eredményeiről szóló pletykákban…

Huzavona a Magellán Center körül – Van és mégsincs építési engedély

Bár októberben ismét megkapta az építési engedélyt a Magellán Center, információink szerint a szombathelyi polgármesteri hivatal megfellebbezte a döntést. Az ok: a közlekedési helyzet várható eldurvulása.

Mithras-szentélyt találtak a Magellán Centernél

„Felbecsülhetetlen értékű leletek” – mondja a megyei múzeumigazgató, miközben az ásatást nézzük. Kiderült, igazi kincsek rejtőztek az egykori ÉDÁSZ székház alatt.

A szombathelyi polgármester bevállalta

Ipkovich azt mondta, időnként egy polgármesternek le kell ülnie városával beszélgetni, és kimondani dolgokat. Most éppen azt, hogy a szombathelyi közgyűlésben zajló viharok mögött egy bevásárló központ, a Magellán Center építési engedélye áll.

Lakossági fórum, Magellán Center: mindenki közlekedéstechnikai szakértő

Az este sztárjai a felszólalások alatt is hülye kommenteket elejtő neveletlen kisnyugdíjasok, a tökéletlenül matekozó Tóth Gábor közlekedési szakértő, és az ő szavaira kifakadó Hankó Faragó Miklós országgyűlési képviselő.

Késik a Magellán építési engedélye

Elkezdődött a leendő Magellán Center helyén álló épületek bontása. Közben egyéb grandiózus tervek is készülnek, például: fedjük le a Perint medrét!

Dr. Tarján Jenő váltja fel Vígh Gábort a közgyűlésben

Mivel Vígh Gábor kompenzációs listáról jutott a közgyűlésbe, a mandátum sorsáról a jelölő szervezetnek, azaz a Fidesznek volt joga dönteni.

Zajos Magellán-ügyek - Kinek jó, és kinek nem egy új Center?

Aki azt hitte, tegnap döntés születik a szombathelyi belváros szívébe tervezett Magellán Centerről, tévedett...

Magellán Center – nem felel meg Szombathely szabályozási tervének

Az utóbbi hónapok egyik sokat vitatott kérdése a vasi megyeszékhelyen: megépüljön-e a belváros szívében egy új, többezer négyzetméteres bevásárlóközpont.

Magellán Center – gigantikus bevásáróközpont a város szívében?

Egy terv szerint mini „West End” épülne a Kossuth és a Thököly utca között.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet