A MÁV feljelenti a Magyar Nemzetet - Közlemény

A MÁV Zrt. és a MÁV-START Zrt. határozott jogi lépéseket tesz a Magyar Nemzet című napilap ellen, amely január 20-i cikkében valótlan, félrevezető állításokkal igyekszik felkorbácsolni a közhangulatot, s lejáratni a magyar vasutat és a vasutasokat.

A MÁV Zrt. és a MÁV-START Zrt. a leghatározottabban cáfolja a lap közlését a jelentős mérvű vasúti jegyáremelésről, és azonnali helyreigazításra szólítja fel a lapot! (A jegyáremelés a közlekedési tárca hatásköre.)

Egyben ugyancsak cáfolja az 5 ezer fős elbocsátásról szóló információt, valamint azt, hogy a MÁV Cargo eladása után járó bevétel nem érkezett meg a MÁV Zrt.-hez.

A Magyar Nemzet és újságírója cikkével, amelyet az MTI-OTS Cégvonalán fizetett hirdetésként terjesztenek, túllépett minden erkölcsi és szakmai normát. Ezt a MÁV Zrt. a leghatározottabban elítéli, s jogi lépéseket tesz a jövőbeni hasonló esetek elkerülése érdekében.

MÁV ZRt. – Kommunikációs Igazgatóság

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Vélemény