Pofon a demokráciának
A Szombathelyi MDF Szervezete felháborítónak tartja azt a kirekesztő, antidemokratikus politikai gyakorlatot, amelynek jegyében a 2008. október 30-i városi közgyűlésen a FIDESZ - Pro Savaria - Soós József koalíció kisajátította és monopolizálta a legnagyobb önkormányzati tulajdonú cégek felügyelő bizottságait – eltávolította szinte valamennyi MDF-s és más párthoz tartozó delegáltakat és ezzel ellehetetlenítette a demokratikus kontroll lehetőségét, amelyre a rendszerváltás óta Szombathelyen még nem volt példa. Tette ezt azok után, hogy az MDF vállalt garanciát arra, - alig egy esztendővel ezelőtt -, hogy a FIDESZ - Pro Savaria koalíció pozíciókat szerezhessen a legnagyobb vagyongazdálkodó cégünknél (SZOVA Zrt.) és a VASIVIZ Zrt-nél.
Az MDF támogatta az
új többséget
a szeptember 25-i rendkívüli közgyűlésen is, mikor szavazatát adta az SZMSZ módosításához, valamint a bizottsági helyek újraelosztásához. Nem politikai hálát remélünk a FIDESZ-től, csak a demokrácia elemi szabályainak a betartását, mert a demokrácia mindannyiunk – a város közéletén is túlmutató – közös értéke.A FIDESZ-es
einstand
köszönő viszonyban sincs az általuk hirdetett paritás elvével, sem azúj többség
által megfogalmazott takarékossági programmal, viszont sikerült felrúgni a két évtizedes önkormányzati cégek demokratikus kontrollját biztosító alapelveket.Fel lehet-e áldozni a város jelene és jövője szempontjából elengedhetetlen együttműködés közéleti kultúráját a pillanatnyi többség gazdasági és hatalmi térnyerésének oltárán?
Az MDF véleménye korábban és most is és 2010-ben is az lesz, hogy NEM.
MDF Szombathelyi Szervezete
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!