Valamennyi szavazókör rendben megnyílt az önkormányzati és nemzetiségi választáson, rendkívüli eseményről nem érkezett jelentés - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szervezési főosztályának vezetője vasárnap reggel. Mucsi Tamás elmondta: mind a 10 278 szavazókör rendben megkezdte a munkáját, biztosítottak a szavazás feltételei, az első választópolgárok mindenhol leadhatták a szavazatukat. Néhány helyen póttagot kellett bevonni, mert a szavazatszámláló bizottság tagja vasárnapra megbetegedett; erről soron kívül intézkedtek. A szavazókörök zárásáig, este 7 óráig 8 millió 25 ezer választópolgárt várnak az urnákhoz - tette hozzá.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!