A Mikulás idén a veszprémi murván csapatta keresztbe

A Mikulás Rallye-n virgács és édesség helyett benzingőz volt az ajándék.

Azt az információt kaptuk, hogy a Télapó idén Veszprémben kezdi szokásos ünnepi körútját, ezért a több évszázados rejtély nyomába eredtünk. Vajon ki lehet ez a titokzatos alak, aki kedvességével évről évre mosolyt csal a gyermekek és felnőttek arcára? Sajnos pont úgy jártunk, ahogy gyermekkorunkban. Éppen csak lemaradtunk a nagy találkozásról, bánatunkra nem sikerült lencsevégre kapni.

Mikulás Rallye 2016
Bertók Gábor

Természetesen nem volt időnk szomorkodni, mert a szokásos virgács vagy a csizmákba rejtett nyalánkságok helyett egy rendkívüli hangulatú autós dzsemborival ajándékozott meg mindenkit, aki kilátogatott a veszprémi pályák szélére.

Mikulás Rallye 2016
Bertók Gábor

Az éves hajtás után a pilóták végre önfeledten, tét nélkül autózhattak a murvás szakaszokon. Picit kevesebb figyelmet szenteltek az órának, többször mutattak be lélegzetelállító kanyarvételeket, aminek természetesen a nézők örültek a legjobban.

Mikulás Rallye 2016
Bertók Gábor

Képgalériánkat azoknak ajánljuk, akik nem tudtak eljönni a versenyre, vagy akik a hideg ellen folytatott harcban, a forralt bor kortyolgatásának eredményeként csak foszlányokkal rendelkeznek a hétvége történéseit illetően. Nézegessék képeinket lentebb, vagy kattintsanak a fotókra a bővebb képgalériáért! Jó csemegézést!

Mikulás Rallye 2016
Kattintson a fotóra a képgalériáért!
Bertók Gábor
Mikulás Rallye 2016
Bertók Gábor
Mikulás Rallye 2016
Bertók Gábor
Mikulás Rallye 2016
Bertók Gábor
Mikulás Rallye 2016
Bertók Gábor
Mikulás Rallye 2016
Bertók Gábor
Mikulás Rallye 2016
Bertók Gábor
Mikulás Rallye 2016
Bertók Gábor
Mikulás Rallye 2016
Bertók Gábor
Mikulás Rallye 2016
Kattintson a fotóra a képgalériáért!
Bertók Gábor

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kép.