„Puskás Tivadart nem érdekli a bérből és fizetésből élők sorsa” (Sajtóközlemény)

A Fidesz Puskás Tivadarral az élen lemondott a lakosság kétharmadáról az egykulcsos személyi jövedelemadó elfogadásával. A kormánypárt egy szűk réteget segítő, az ország többségével nem törődő politikát folytat, és érzéketlenségével sok millió ember életét keseríti meg. A kormánypolitika lényege a szegényellenesség. A Fidesz szerint, aki már most is gyenge, az úgy sem tud védekezni, ráadásul úgy sem hallatszik el a hangja a döntéshozókig.

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője, Puskás Tivadar frakciótársa ennek a napokban hangot is adott: „aki nem vitte semmire az életben, annyit is ér”.

Megosztó politikájukkal kettészakítják a társadalmat, és ennek a többség már most vesztese. Kiszorítják a gyermekeket a közoktatásból, a felsőoktatásban szűkíteni akarják az államilag finanszírozott helyek számát, miközben a költségtérítéses képzések árát megdupláznák, azaz tandíjat vezetnek be, a közmunka programot tönkretették, mindeközben folyamatosan nő az élelmiszerek ára, a rezsiköltségek és a benzin ára.

Frakciónk levélben fordult Puskás Tivadarhoz három héttel ezelőtt, hogy vizsgálja meg, Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes ígéreteinek megfelelően, kompenzálták-e az önkormányzat hivatalánál, az önkormányzat intézményeinél, a pedagógusoknál és várost működtető cégeknél az egykulcsos adó által okozott bércsökkenést. Városunk polgármestere még válaszra sem méltatott bennünket, miközben az új adórendszer vesztesei már a második havi csökkentett bérüket is kézhez vették, és lassan nyakunkon az áprilisi bérfizetés időpontja.

Sajnos, úgy tűnik Puskás Tivadar – minden ígérete ellenére – érzéketlen a bérből és fizetésből élők problémáira, hiszen nem járt utána annak, hogy az általa vezetett városban dolgozókra milyen hatással voltak azok az intézkedések, amelyeket ő is két kézzel megszavaztatott a Parlamentben. A polgármester munkahelyeket, jólétet, anyagi biztonságot ígért, csak éppen tenni nem tesz ezek érdekében semmit a választások óta. Sőt! Inkább az orbáni szegényellenes politika hithű támogatója.

dr. Czeglédy Csaba
MSZP-SZTKE
frakcióvezető

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Vélemény