Nagy a balhé Szlovákiában a megvásárolt orosz vakcina miatt

A szlovák államfő szerint a Szputnyik V orosz vakcina beszerzését nem lehet diplomáciai sikernek tekinteni.

Zuzana Caputová szlovák államfő kedd este tárgyalt Zuzana Batovával, a szlovák gyógyszerfelügyelet (SÚKL) vezetőjével, és a megbeszélés után azt mondta, az orosz vakcina alkalmazása nem bátorság megnyilvánulása vagy diplomáciai siker.

Mint mondta, ezt inkább úgy lehet felfogni, mint

lemondást az egészségügyben elfogadott szabályokról, amelyek szavatolják a biztonság legmagasabb követelményeinek betartását a polgárok számára.

Azt is kijelentette, hogy nem fogja népszerűsíteni olyan vakcinák tömeges alkalmazását, amelyek nem mentek át az európai uniós regisztrációs eljáráson, de tiszteletben fogja tartani azoknak a polgároknak az akaratát, akik a Szputnyik V mellett döntenek.

Caputova bírálta Igor Matovic miniszterelnököt is, aki személyesen fogadta a kassai reptéren az első orosz vakcinaszállítmányt, miközben nyugati oltások esetében ilyet nem tett.

Zuzana Batova az államfővel folytatott megbeszélés után úgy nyilatkozott, hogy a náluk még nem regisztrált és nem tesztelt

Szputnyik V használata számos kockázattal járhat,

és a SÚKL még nem kapta meg azokat az anyagokat, amelyek az oltás minőségének és biztonságosságának megismeréséhez szükségesek. Szerinte ez példátlan helyzet a SÚKL történetében.

Szlovákia kétmillió adag koronavírus elleni orosz vakcinát vásárolt, és Matovic gyakorlatilag a koalíciós partnerek tudta nélkül állapodott meg az orosz illetékesekkel a Szputnyik V megvásárlásáról.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19