Amikor tavaly július elején az egyházmegye kezdeményezésére, a Család Éve programsorozat keretében jubiláló házaspárok lakatokat aggattak a Székesegyház melletti kerítés rácsaira, magunk is úgy gondoltuk - végre egy kezdeményezés, amit a híradással hitbéli meggyőződéstől függetlenül is támogatni érdemes. Egy év múltán látogattunk el a helyszínre, hogy szemügyre vegyük, vajon sikerül-e meggyökereznie városunkban a Pécsről hozott ötletnek.
A felaggatott lakatok (főként a kerítés alsó régiójában) jól láthatóan szaporodtak. Ám egyelőre kétségtelenül kevés nyoma van, hogy spontán kezdeményezésből amolyan tömeges civil jelhagyás zajlana Szombathelyen. Pedig a szerelmet és a szeretetet nem csak szervezett keretek között lenne jó ünnepelni. Mi azért reméljük, hogy a hely idővel mégis kedvelt zarándokhellyé válik. Talán már a következő látogatásunkkor alkalmunk lesz az összetartozásukat itt is kinyilvánítók sokkal többféle és számosabb nyomát megörökíteni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!