Nem csak a tömegközlekedésen lesz hétfőtől kötelező a maszkviselés

Már a megállókban föl kell tennie.

November 1-jétől kötelező a maszkviselés a MÁV-Volán-csoport járművein, állomásain és megállóhelyein, közölte a MÁV Zrt. A közleményben azt írták, hogy a kormány döntésének megfelelően újra maszkhordási kötelezettség lép életbe a társaságnál. November 1-jétől a járműveken, a MÁV, a MÁV-HÉV és a Volánbusz állomásainak, megállóinak zárt és nyitott területein egyaránt kötelező az orr és a száj eltakarása maszkkal.

Nem kell maszkot hordaniuk a hatévesnél fiatalabb gyerekeknek, valamint az értelmi vagy pszichoszociális fogyatékossággal, illetve autizmus spektrumzavarral élőknek.

A szabályszegő utasra, ha a felszólítás ellenére sem hajlandó együttműködni, 8000 forintos pótdíjat szabhatnak ki. A közlekedési szolgáltatók továbbra is arra kérik utasaikat, hogy tartsák be a közegészségügyi előírásokat, és a sorban állás és személyes érintkezések csökkentéséért részesítsék előnyben az elektronikus jegy- és bérletvásárlást.

MTI

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19